
Fotó: Gov.ro
Leváltotta Marcel Ciolacu román miniszterelnök csütörtökön Ion Cupát, a román vámhivatal vezetőjét és Sandu Costeát, az országos adóhatóság (ANAF) alelnökét a több mint egy hete forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók ukrán gabonatranzittal kapcsolatos panaszai miatt.
2024. január 18., 16:392024. január 18., 16:39
2024. január 18., 16:472024. január 18., 16:47
Ciolacu a kormányülés elején közölte: a cseréről Marcel Bolos pénzügyminiszter előterjesztése nyomán döntött, aki „nagyon gyorsan” reagált a tüntetőkkel folytatott tárgyalásokon felvetett vámügyi problémákra.
A gazdák a hatóságok passzivitását kifogásolták a romániai gabonacsempészettel szemben, és azt sérelmezték, hogy az ukrán gabonát a román utakon külföldre szállító, és a konstancai kikötőben hatalmas torlódást okozó kamionokat a hatóságok szerintük nem ellenőrzik ugyanolyan szigorral, mint a többi járművet.

Az immár kilencedik napja tiltakozó gazdák és közúti fuvarozók követeléslistáján szereplő jogszabályokat fogad el csütörtöki ülésén a kormány.
Hétfőn a bukaresti kormány közleményben cáfolta, hogy Romániában feketén értékesítenék a más piacokra szánt ukrán gabona egy részét,
Az ukrán gabonatranzit ellen tiltakozó gazdák traktoraikkal a román-ukrán határ halmi átkelőhelye felé vezető utat is eltorlaszolták csütörtökön. Az Agerpres hírügynökség szerint azonban a személyforgalom a déli órákban zavartalan volt a halmi határátkelőn, csak a teherautók áthaladását akadályozzák a tiltakozó Szatmár megyei gazdák.
A szeretvásári (Siret) határátkelőt a tiltakozó akciók kezdete óta eltorlaszolták a tüntetők, ezért kedden már 150 ukrán és török sofőr demonstrált a város utcáin, amiért napok óta nem tudtak átjutni Ukrajnába. Csütörtökön mintegy 150 kamion már kiléphetett Romániából. A Suceava megyei hatóságok tájékoztatására hivatkozva az Agerpres azt írta: a Romániából Ukrajna irányába tartó kamionok tranzitja szerda reggeltől óránként tíz kamionos ütemben zajlik, a Romániába való bejutás viszont továbbra sem lehetséges, az átkelő le van zárva Szeretvásárnál.

Románia uniós kötelezettségvállalásai miatt a közúti fuvarozók és a gazdák követeléseinek rendezése óvatosságot és körültekintést igényel – jelentette ki szerda este Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Szombaton hazatértek az Irakban szolgálatot teljesítő román katonák a térségben kialakult biztonsági kockázatok miatt – közölte a védelmi minisztérium.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 35 százalékával nyerne, ha vasárnap parlamenti választásokat tartanának Romániában – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásából.
Egy férfi meghalt, további 14 személyt pedig kórházba szállítottak, miután szombat reggel felborult egy autóbusz az E581-es úton, Priponești és Tutova települések között, Galac és Vaslui megye határán.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) pénteken bírálta a kormánykoalíciót, amiért elhalasztotta a bíráknak és ügyészeknek járó, bírósági ítéletekben megállapított bértartozások kifizetését.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken bejelentette, a hét végén is folytatódnak az ellenőrzések az üzemanyagpiacon annak megállapítására, miként alakulnak ki az árak, a spekulatív drágítások elkerülése érdekében.
A román kormány jelentős összeget különített el a mezőgazdasági gázolaj ártámogatására: a korábbi évek programja folytatódik 2026-ban is emelt visszatérítési szinttel, ami közvetlenül csökkenti a gazdák termelési költségeit.
Olaszország pénteken kiadja a román hatóságoknak Dani Mocanu maneleénekest és testvérét, hogy letöltsék Romániában az emberölési kísérletért és garázdaságért kiszabott börtönbüntetésüket.
Három hónapos késéssel végre megszületett a döntés: a parlament pénteken elfogadta Románia 2026-os állami költségvetését, valamint az állami társadalombiztosítás büdzséjét.
Megszaporodtak a száraz növényzetet érintő tüzek, ezért a hatóságok felhívják a figyelmet: a tarló és a gyepterületek égetése tilos. A szabályok betartása nemcsak a környezet védelme miatt fontos, hanem a mezőgazdasági támogatások megőrzése érdekében is.
szóljon hozzá!