Hirdetés

Lesújtott a tél Európára

Románia középső, keleti és déli megyéire is lesújtott az Európában a hét eleje óta tomboló téli ítéletidő: csütörtök reggelre több helyen is elakadt a vasúti közlekedés, számos főúton lelassult a forgalom, a Tarom légitársaság pedig már szerdán este leállította összes járatát. A vasúti járatok akár százperces késést is fölhalmoztak.

2010. december 02., 13:282010. december 02., 13:28

Földcsuszamlás és kidőlt fák bénították meg a vasúti közlekedést a Maros völgyében, Maroshévízről több vonatot – köztük a Koronát és a Hargitát is – visszafordították Brassóba, Dédán is szerelvények vesztegeltek az állomáson.

Beszterce-Naszód megyében fa dőlt egy vonatra. A Maros megyei Palotailva és Gödemesterháza között földcsuszamlás történt, és a vihar miatt fenyőfák is a vasúti sínekre dőltek, emiatt Maroshévíz és Déda között leállt a vasúti forgalom – közölte csütörtökön Marius Paşcan prefektus. Paşcan elmondta, a vasúti társaság és a katasztrófaelhárítás csapatai teljes erővel dolgoztak a két sínpár helyreállításán.

Az említett pályaszakaszon mintegy száz fenyőfát döntött ki a vihar, és megrongálta az elektromos vezetékeket is. A Maros völgyén keresztül Marosvásárhely, Nagybánya, Máramarossziget és Budapest irányában közlekedő szerelvények csak Maroshévízig közlekedtek, innen a vasúttársaság visszairányította a vonatokat Brassóba, és más útvonalakon indította a célállomás felé.

Torlódások az utakon

Az ónos eső miatt a Bukarest–Konstanca- és a Bukarest–Piteşti-autópályán is dugók keletkeztek, de Erdély bizonyos részein sem volt sokkal jobb a helyzet: Beszterce-Naszód megyében több útszakaszon is jégpáncél alakult ki, négy hegyvidéki településen pedig áramkimaradások voltak, miután a rájuk rakódott jégréteg miatt több villamos vezeték is elszakadt. Ugyancsak ebben a megyében egy kidőlt fa rázuhant a Temesvár és Jászvásár között közlekedő gyorsvonat egyik kocsijára. A mozdonyvezető azonnal megállította a szerelvényt, személyi sérülés nem történt. Kovászna megyében Csernáton és Bereck, Maros megyében pedig Szászrégen és Maroshévíz között akadályozta a közlekedést a szélsőséges időjárás.

A legnehezebb azonban a Regátban volt a közlekedés: Călăraşi, Suceava, Brăila, Ialomiţa, Buzău, Vrancea és Vaslui megyében is bedugult számos főútvonal, Galac megyében pedig a jelentések szerint többnyire járhatatlanná vált szinte valamennyi út. Buzău megyében 123 település maradt áram nélkül, Konstancán pedig órákra le kellett zárni a kikötőket a sűrű köd miatt. Az úttestet és a járdákat borító tükörjég Bukarestben is káoszt okozott, az önkormányzat alkalmazottai csütörtökön folyamatosan tisztították a főbb útvonalakat. A bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtéren tizenhét járatot kellett törölni csütörtökön délelőtt.

Gondok kontinensszerte

Nem csupán Romániában tombol a tél, hanem Európa-szerte. Az éjjel kezdődött újabb erős havazás elsősorban Németország keleti és déli részén okozott komoly fennakadásokat csütörtökön a közlekedésben. Berlinben délre mintegy 10-12 centiméter vastag hóréteg fedte az utakat. Jórészt megbénult a közlekedés csütörtökre Nagy-Britannia jelentős részén is a napok óta folytatódó havazás és a sarkvidéki hideg miatt. A behavazott országutakat elhagyott járművek ezrei torlaszolják el, több helyen – így Londonban is – felvásárlás kezdődött, és legalább egy újabb teljes napra zárva marad a második legnagyobb brit repülőtér, a londoni Gatwick, ahol az összes többi járattal együtt a három budapestit is megint törölték.

Csütörtök délelőttre Londont is elborította a hó, gyakorlatilag megbénítva a brit főváros közlekedését. Csehországban csütörtökre virradóra mintegy 15–30 centiméternyi hó hullott, ami országszerte hatalmas közlekedési gondokat okozott. A hegyvidékeken még nagyobb volt a hómennyiség. Jakutföldön szintén beköszöntött a zord idő, s az idei télen első ízben már jobbára elmaradt a tanítás a nagy hideg miatt. A különleges helyi szabályok értelmében mínusz 45 Celsius-foknál az 1–5. osztályosoknak, mínusz 48-nál az 1–8. osztályba járóknak és mínusz 50 foknál senkinek nem kell iskolába menni. Csütörtökön reggel Jakutszkban mínusz 47 Celsius-fokot mutatott a hőmérő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés