Hirdetés

Lengyel miniszterelnök: Lengyelország és Románia is a Nyugat és a Kelet bábja volt, az EU nem mindig a legjobb megoldást kínálja

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Oroszország Ukrajna elleni háborújának körülményei között megnőtt a közép- és kelet-európai régió szerepének jelentősége – jelentette ki kedden Bukarestben Mateusz Morawiecki.

Hírösszefoglaló

2023. március 28., 14:342023. március 28., 14:34

A lengyel kormányfő Nicolae Ciucă miniszterelnökkel együtt a Román Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartott román-lengyel gazdasági fórumon vett részt.

Beszédében kifejtette: reményei szerint „Ukrajna győzelme és a béke megteremtése” után Románia, Lengyelország és Ukrajna közös gazdasági, befektetési és katonai együttműködési stratégiákat dolgozhat ki.


Mateusz Morawiecki úgy fogalmazott, hogy Lengyelország „nagyon nagy szövetségesének” tekinti Romániát a közös érdekekért folytatott küzdelemben. Álláspontja szerint a két ország korábban hosszú ideig a Nyugat és a Kelet bábja volt.

„Természetesen nem lehet összehasonlítani a Nyugat részéről érkező nyomást a keleti nyomással. De fel kell ismernünk, hogy az átalakulás, a kapitalizmus első naiv évtizedei egy olyan időszakot jelentettek, amelyben minket Nyugat-Európa nagyrészt a saját céljaira használt fel. Romániából és Lengyelországból is sokan távoztak külföldre. Most százezrek térnek vissza Lengyelországba, történelmünk során először” – mondta a lengyel kormányfő.


Kifejtette, hogy Lengyelországnak és Romániának nem kellene szófogadóan az Európai Unióra hallgatni, mert nem mindig a legjobb megoldásokat kínálja a két ország számára.

Példaként említette a mobilitási csomag néven ismert uniós reformot és az ideiglenesen másik EU-országba kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályokat, amelyek szerint jelentős csapást mértek a román és a lengyel gazdaságra.


Beszéde végén Mateusz Morawiecki kiemelte, hogy Lengyelországnak és Romániának együtt kell küzdenie az egységes európai piacon történő szolgáltatásnyújtás szabadságának kiteljesítéséért.

Hirdetés

A két kormányfő arra is rámutatott, hogy

Románia és Lengyelország is az Európai Bizottságtól (EB) vár megoldást az unió piacát vámmentesen elárasztó, a hazai termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabonaexport ügyében.

Ciucă szerint az EB-nek gondoskodnia kell arról, hogy a – kikötői blokád miatt az ukrán élelmiszerexport számára alternatív útvonalat nyitó – európai uniós „szolidaritási folyosókon” érkező gabonát nyomon követhetővé tegye.

„Ismernünk kell az úticélt, és meg kell akadályoznunk, hogy a spekulánsok dömpingáron kereskedjenek vele, mert ez ellehetetleníti a termelőinket, a gazdákat” – idézte a román kormányfő felszólalását az Agerpres hírügynökség.

Morawiecki is úgy vélekedett: az érintett országoknak közösen kell fellépéniük az Európai Unió fórumain.

„Azért harcolunk, hogy az ukrán gabona ne maradjon a mi országainkban, és az EU-nak segítenie kell a kereskedelmi politikánk érvényesítésében: fontos Ukrajna és Közép-Európa stratégiai érdeke is, de a gazdasági érdekeinket, Románia és Lengyelország gazdasági érdekét is figyelembe kell venni” – érvelt a lengyel kormányfő.

A román államfő múlt héten tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét a romániai gazdák nehéz helyzetéről, és arról, hogy veszteségeik miatt többlettámogatásra van szükségük. Ursula von der Leyen az Európai Tanács ülésén jelezte, hogy az EB felülvizsgálja a kártérítésekkel kapcsolatos korábbi döntését és visszatér a Romániára vonatkozó számadatokra.

Az Európai Bizottság március 20-án közölte: 56,3 millió euró pénzügyi segítséget nyújt a válságalapból a lengyelországi, romániai és bulgáriai gazdáknak az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére. Ebből Lengyelország 29,5 millió eurót, Bulgária 16,75 millió eurót, Románia pedig 10,05 millió eurót kap. A román gazdaszervezetek „nevetségesen csekélynek” nevezték az összeget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
Hirdetés