Hirdetés

Lemondott Radu Stroe

Feljelentette Elena Udreát a távozó kormányfőtitkár Bejelentette tegnap lemondását Radu Stroe kormányfőtitkár, aki indoklásként azt hozta fel, hogy a Nemzeti Liberális Párt a közelmúltban megtartott kongresszusán alulmaradt a párt egyik alelnöki tisztségéért vívott küzdelemben. „A kongresszusi szavazás eredményeként úgy értékeltem, hogy amennyiben valaki nem kapja meg a politikai támogatást egy pártfunkció betöltésére, úgy természetes, hogy az általa betöltött közigazgatási tisztségről is lemondjon” – hangoztatta Stroe.

Gazda Árpád

2007. január 23., 00:002007. január 23., 00:00

Hozzátette, nem áll szándékában kilépni a pártból, és visszatér a Román Hírszerző Szolgálat ellenőrzésére létrehozott bizottságba.
Stroe tegnap azt is bejelentette, hogy feljelentést tesz a Demokrata Párt (PD) ügyvezető titkára, Elena Udrea volt elnöki tanácsadó ellen. Udrea ugyanis egy január 11-i televíziós műsorban úgy nyilatkozott, hogy Stroe az ő közbenjárását kérte Traian Bãsescu államfőnél annak érdekében, hogy kinevezzék a Román Hírszerző Szolgálat vagy a védelmi tárca élére.
„Állampolgárként és politikusként egyaránt úgy értékeltem, hogy ezek rendkívül súlyos kijelentések. Már egy ilyen agyrém fölvetése is ronthat Traian Bãsescu megítélésén, hiszen azt a látszatot keltheti, hogy az országban – még ha csak elméletben is – lehetséges volna a nemzetbiztonsági jelentőségű ügyek ilyesfajta megoldása” – szögezte le Stroe.
Elena Udrea ugyanakkor úgy vélte, Radu Stroe a lehető legrosszabb lehetőség mellett döntött, amikor feljelentést tett ellene. „Véleményem szerint a feljelentéssel Radu Stroe ugyanúgy zsákutcába jutott, mint Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök akkor, amikor tagadta a cédula létezését. A bíróság előtt habozás nélkül nyilvánosságra hozom mindazok nevét, akik Radu Stroe részéről hoztak üzenetet, és Stroe úr tudja, mire célzok” – nyilatkozta a PD ügyvezető titkára. Udrea szerint Stroe a feljelentéssel csupán leplezni akarja üzelmeit, és ennek tudja be tegnapi lemondását is.
Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök nem kívánta kommentálni Stroe lemondását.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés