Hirdetés

Hrebenciuc lemondott képviselői mandátumáról

Lemondott kedden képviselői mandátumáról az ellene zajló korrupciós eljárások miatt Viorel Hrebenciuc, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusa, a képviselőház eddigi alelnöke.

Balogh Levente

2014. október 21., 17:182014. október 21., 17:18

A döntést Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke, Hrebenciuc párttársa jelentette be. A hatodik parlamenti mandátumát betöltő Hrebenciuc később közölte: egyedül döntött, előtte nem egyeztetett senkivel, nem bánt meg semmit, mostantól pedig áll az ügyészek rendelkezésére. Egyúttal megjegyezte: 2016-tól visszatér a parlamentbe.

A további eljárás értelmében a parlament plénuma tudomást vesz Hrebenciuc lemondásáról, és megállapítja mandátumának megszűnését. Erre várhatóan hétfőn kerül sor. A határozatot a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelentetni. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ugyanakkor már ez előtt kezdeményezheti az őrizetbe vételét.

Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke és államfőjelöltje a hírre úgy reagált: a lemondás kiiktatja az igazságszolgáltatást a választási kampányból. A pártvezetés egyébként kedden délután rendkívüli ülést tartott az ügy miatt.

Mint arról beszámoltunk, Hrebenciuc ellen összesen három ügyben nyomoz a DNA. A legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra került ügyben azzal gyanúsítják, hogy bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe az ellene zajló DNA-nyomozásokról, a lehallgatott beszélgetéseiről kért adatokat Dumitru Iliescutól, a kormányőrség (SPP) volt vezetőjétől. Az ügyészség szerint a politikus az információkért cserébe ígéretet tett arra, hogy Iliescu lányát, aki építész, segít egy közintézménynél alkalmazni.

Egyúttal azzal is gyanúsítják, hogy párttársának, Dan Șova volt fejlesztési miniszternek, a párt szóvivőjének ígéretet tett, támogatja őt a pártelnökség megszerzésében, amennyiben új amnesztiatörvényt kezdeményez, és nyomást gyakorol az igazságügy-miniszterre egy olyan módosító javaslat elfogadása érdekében, amely a korrupció ellen küzdelemről és a korrupt politikusok büntetéséről szóló 78/2000-es törvényt érintette volna, és amely épp a Hrebenciucot érintő vizsgálatokban szavatolt volna számára büntetlenséget. Az ügyben Șova ellen is bűnvádi eljárás indult befolyással üzérkedés miatt.

Egy másik ügyben a DNA azzal gyanúsítja, hogy több más személlyel együtt anyagi ellenszolgáltatás fejében azt ígérte különböző személyeknek, hogy közbenjár az érdekükben bizonyos, őket meg nem illető javak visszaszolgáltatásában.

Hrebenciuc ellen még ez előtt befolyással üzérkedés miatt indult vizsgálat, mivel a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy pártkollégája televíziójának sugárzási engedélye ügyében. A DNA az illegális visszaszolgáltatások ügyében kérte Hrebenciuc előzetes letartóztatásba helyezését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés