Vasile Răducă utólag magyarázni próbálta kijelentéseit, de nem volt meggyőző
Fotó: Realitatea.net
Lemondott tisztségéről szerdán Vasile Răducă, a Bukaresti Egyetem Ortodox Teológia Kara dékánhelyettese, miután egy interjúban többek között azt mondta: ha egy nő teherbe esik a nemi erőszak nyomán, az azt jelenti, hogy azért mégiscsak élvezte azt.
2019. július 24., 19:082019. július 24., 19:08
2019. július 24., 19:102019. július 24., 19:10
Az egyetemi oktatóként és ortodox lelkészként is tevékenykedő Răducă visszalépését a fővárosi felsőoktatási intézmény jelentette be közleményben. Arra nem térnek ki, hogy a távozó dékánhelyettes folytathatja-e oktatói munkáját. Răducă a Trinitas rádiónak – ezt az ortodox egyház működteti – adott interjúban tette a hatalmas port kavart kijelentést még májusban, az interjút azonban csak most kapta fel a sajtó.
A dékánhelyettes a beszélgetés során többek között arról beszélt, ritkán fordul elő, hogy a nemi erőszak áldozatául esett nők teherbe essenek. Ha azonban ez mégis megtörténik, annak szerinte több oka is lehet. „Például, ha olyan erőszakról van szó, amelybe beleegyeztél, és jólesett. Vagy abban az esetben járhat terhességgel, ha képtelen vagy megakadályozni az ivarsejtek találkozását, a megtermékenyítést” – mondta Răducă. Szerinte ezért nem támogatható a nemi erőszak áldozataivá vált nőknek a művi terhességmegszakítás végrehajtására vonatkozó igénye, és az ortodox egyház is ezért utasítja azt el.
Mint arról beszámoltunk, szavai most óriási felháborodást váltottak ki. Mircea Dumitru, a Bukaresti Egyetem rektora már fel is szólította a teológiai kar dékánját, hogy váltsa le Răducát. A rektor elfogadhatatlannak nevezte Răducă kijelentéseit, amelyektől az egyetem nevében elhatárolódott. A dékánhelyettes kijelentéseitől az ortodox egyház is elhatárolódott, és jelezte: többé nem hívják meg a rádióba. Megszólalt szerdán Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is az ügyben, és felszólította az egyetem vezetőségét, hogy az ügyet vigyék az intézmény etikai bizottsága elé.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) keddi ülésén megrovásban részesítette a rádióadót. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke úgy kommentálta az esetet: fontolgatják annak a lehetőségét, hogy hivatalból vizsgálatot indítanak a nyilatkozat miatt. „Nem értem, miért keverik egyesek a vallást az ostobasággal. Ezek a kijelentések nem válnak egy lelkész és egy magas beosztású egyetemi oktató becsületére” – mondta a Hotnews hírportálnak Asztalos, hozzátéve: nagyra értékeli, hogy az ortodox egyház elhatárolódott a dékánhelyettes nyilatkozatától.
Lemondása előtt egyébként Răducă magyarázni próbálta kijelentéseit – többek között azt írta, csupán arra akart utalni, hogy a megfogant embrió elvétetésével az egyház nem ért egyet. Megjegyezte: nem minden nemi erőszak vezet terhességhez, és a fogantatás is csupán órákkal az aktus után történik meg, így az érintett nőknek van idejük fölkeresni egy szakintézményt, amely megoldhatja a gondot – ez azonban a neveltetésüktől is függ. Az Antena 1 tévének nyilatkozva viszont arról beszélt: a nemi erőszak nyomán létrejött terhesség valamilyen szintű beleegyezés nyomán jön létre a nő részéről, a nőknek pedig nem kellene olyan közegbe járniuk, ahol fennáll az erőszak lehetősége.
Răducă amúgy a teológiai tudományok doktora – doktori és mesteri képzéseket is vezet –, és a bukaresti Kretzulescu ortodox templomban szolgál.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
szóljon hozzá!