
Az elvesztett államfőválasztás után Victor Ponta miniszterelnöknek megfordult a fejében, hogy lemondjon – ezt ő maga árulta el szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
2014. december 07., 17:262014. december 07., 17:26
Mint kifejtette, aztán arra gondolt: mégiscsak ötmillióan szavaztak rá, ezért úgy döntött, hivatalban marad. Megjegyezte: a kormányátalakítás utáni bizalmi szavazáson kiderül, mekkora a parlamenti támogatottsága, és azt is kijelentette: ha a korrupcióellenes hatóság vádat emel ellene a külföldi románok voksolásának akadályozása miatt, lemond.
Egyébként Cătălin Ivan, a párt európai parlamenti képviselője pénteken úgy vélekedett: kevés az esély arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök ismét harcba száll a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért a párt jövő évi kongresszusán.
Ivan az RFI rádiónak nyilatkozva egyúttal azt mondta: Liviu Dragnea jelenlegi ügyvezető elnököt sem választják elnökké, mivel túl sokáig töltött be vezető tisztséget, és nem képes új projektet kitalálni a PSD számára, ezért hátra kell lépnie.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!