Hirdetés

Leleplezésekkel fenyeget Omar Hajszam

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

„Senki sem beszél Romániában azokról, akik valóban elkövették az emberrablást, pedig a bukaresti hatóságok még a nevüket is tudják. Irakban és Romániában kell keresni azokat, akik az ügy hátterében állnak, engem jogtalanul állítottak bíróság elé – közölte az Antena 3 hírtelevízió egyik csütörtöki esti műsorába betelefonáló Omar Hajszam, akit távollétében fognak elítélni alapfokon – várhatóan szerdán.

Gazda Árpád

2007. június 04., 00:002007. június 04., 00:00

A Romániából egy éve megszökött szír–román állampolgárságú üzletembert a több mint két évvel ezelőtt elrabolt, iraki fogságukból 55 nap után szabaduló román újságírók elrablásának kitervelésével és terrorizmussal vádolják.

Hajszamot 186 országban körözik, az Interpol elfogatóparancsa ellenére azonban két órán át csevegett telefonon az élő tévéműsorban. Két éve tartóztatták le több gazdasági bűncselekmény gyanújával, öt nappal azután, hogy Bagdadban elrabolták a három román újságírót és kísérőjüket, Hajszam barátját, Mohamed Munaf iraki–amerikai állampolgárságú bukaresti lakost. A túszok kiszabadulása után Hajszam ellen Bukarestben vádat emeltek. Barátját, az újságírókkal együtt raboskodó Munafot Bagdadban őrizetbe vették az amerikaiak, majd több hónapos kihallgatás után egy iraki törvényszék halálra ítélte. Azóta a legfelsőbb bíróság enyhítő döntésében reménykedik.

Bárányokkal utazó

A huszonöt éve Bukarestben élő szír–román állampolgárságú dúsgazdag férfi szociáldemokrata politikusokkal bonyolított üzleti ügyeket, több ízben elkísérte külföldi útjaira Ion Iliescu államfőt, de sajtóhírek szerint bel- és külföldi titkosszolgálatok ügynöke lehet. Az emberrablást azért tervelte ki, mert érezte, hogy szorul körülötte a hurok, s mivel a román hatóságok megvonták a határátlépési jogát, túszmentőként kisétálhatott volna Romániából.

Omar Hajszamot 15 hónapja ültették a vádlottak padjára, mentőautóval vitték a börtönkórházból a bíróságra, mivel állandóan betegeskedett, orvosai szerint vastagbélrákja van. A börtönorvos javaslatára tavaly nyáron maga az ügyész kérte a bukaresti bíróságot, hogy a vádlott szabadlábon védekezhessék, súlyos betegként ugyanis speciális kórházi kezelésre szorul. Ám alighogy kiengedték a börtönből, Hajszam eltűnt, egyes feltételezések szerint titkosszolgálati segítséggel egy észak-koreai zászló alatt közlekedő hajó szír tulajdonosa egy birkaszállítmánnyal csempészte ki 2006 júliusában a konstancai kikötőből.

Életveszélyben

A vélhetően Szíriában vagy Libanonban tartózkodó Hajszam többször is hírt adott magáról, de most szólalt meg először a nyilvánosság előtt, amikor betelefonált az Antena 3 tévé stúdiójába. Közölte, hogy Bejrútban van, és arra kéri a bukaresti hatóságokat, két hétre vonják vissza az ellene kiadott elfogatási parancsot, ugyanis vallomást akar tenni Románia valamelyik külképviseletén, ártatlanságát pedig komoly dokumentumcsomaggal tudja bizonyítani. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, elmondta: a vizsgálat során azért nem tárta fel, hogy mit tud az emberrablásról, illetve azért szökött meg az országból, mert halálosan megfenyegették. Neveket sem mondott, és azt sem kívánta megosztani, hogy miképpen, kik segítségével szökött meg az országból.

Hajszam ezután kijelentette, a román hatóságok szándékosan nem akarnak tudni arról, hogy Irakban elfogták az igazi túszejtőket, és nemsokára elítélik őket. Hamarosan az is kiderül, állította Hajszam, hogy Munaf is ártatlan, és hogy Irakban zsarolással, nyomásgyakorlással csikarták ki vallomásait, társait megkínozták. A román ügyész pedig, aki Irakban járt, fontos részleteket hagyott ki a jegyzőkönyvből.

Megszakadó telefonkapcsolat

Bekapcsolták a műsorba az egykori túszokat is. Egyikük épp Munafról érdeklődött, illetve egyeztetni akarta saját információit, hogy miképpen került az idegenvezető az amerikaiakhoz a bagdadi román követségről. Amikor Hajszam az amerikai és a román hivatalok és nevek említésével épp részletezni akarta az esetet, a telefon-összeköttetés hirtelen megszakadt. Később egy másik vonalon újból jelentkezett, és már csak a száraz tényt közölte: Munaf két napig szabad volt, akkor vették őrizetbe, amikor elárulta, hogy a túszok között egy amerikai is volt. Õt később ki is szabadították, majd elfogták az emberrablás igazi tetteseit. Ezt a hírt azonban Romániában nem közölték, hangoztatta Hajszam, akinek állításait további részinformációkkal erősítette meg a stúdióban ülő két jogi képviselője, egy bukaresti és egy Irakból érkezett ügyvéd.

Síron túli üzlet

A műsornak élénk visszhangja volt a hétvégi romániai sajtóban. A Gardianul és a Ziua című lapok tudni vélik, hogy a Munaf és Hajszam ellen vizsgálódó ügyész rá akarta venni a vádlottakat, hogy szabadságukért cserébe írjanak terhelő nyilatkozatot Traian Bãsescu államfő politikai ellenfeleiről, hozzák hírbe bizonyos korrupciós ügyekkel a szociáldemokrata pártot és korábbi elnökét, Adrian Nãstasét, valamint Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfőt és párttársát, az olajmágnás Dinu Patriciut.

Moszkovits János

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés