
2009. január 21., 16:592009. január 21., 16:59
Claudiu Săftoiu a Realitatea TV hírtelevízió egy kedd esti műsorának meghívottjaként azt állította: Traian Băsescu államfő elmesélte neki a Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, és Ion Iliescu, az alakulat tiszteletbeli elnöke közötti telefonbeszélgetések tartalmát. „Tudomást szereztem olyan politikai manőverekről, amelyek egy-két évvel korábban végzett illegális telefonlehallgatásokra alapultak, az államfőtől pedig megtudtam, hogy ismeri Iliescu és Geoană beszélgetéseinek tartalmát” - jelentette ki a SIE korábbi vezetője.
Egy órával később Săftoiu betelefonált a televízió szerkesztőségébe, hogy pontosítsa korábbi kijelentését. „Olyan nyilatkozatokról van szó, amelyeket Băsescu a sajtónak tett, nem nekem. Nyilvános forrásokból tudom, hogy az államfőnek tudomása volt arról, amiről politikusok telefonon keresztül beszéltek egymással” - fejtette ki.
Az államelnöki hivatal még kedden este közleményt adott ki, amelyben elutasítja a SIE egykori vezetőjének kijelentéseit, és bizonyítékokat kért Săftoiutól állításainak alátámasztására.
Valeriu Turcan, az elnöki hivatal szóvivője szerdán leszögezte: Săftoiu törvénytelen telefonlehallgatásokról tett kijelentései „felelőtlenek”, Traian Băsescu államfő pedig feljelentést tesz ellene, ha a főügyészség nem indít hivatalból vizsgálatot az ügyben. Turcan leszögezte: az államfő nem kért és nem is kapott ilyen információkat a titkosszolgálatoktól.
Ion Iliescu egykori államfő meglepetéssel értesült Săftoiu kijelentéseiről. „Szégyelljék magukat. Nem kívánok további kommentárt fűzni az ügyhöz” - nyilatkozta Iliescu még kedden este a Realitatea TV-nek. Mircea Geoană PSD-elnök szerdán úgy fogalmazott: reméli, hogy a korábbi SIE-igazgatónak nincs igaza.
Emil Constantinescu exállamfő szerdán kérte, hogy a képviselőház és a szenátus sürgősen hozzon létre egy parlamenti bizottságot, amely megvizsgálja Săftoiu kijelentéseinek igazságtartalmát.
Claudiu Săftoiu két évvel korábban kényszerült lemondani a külügyi hírszerzés éléről, miután ergy parlamenti bizottság előtt azt nyilatkozta: a SIE lehallgat telefonokat, ehhez pedig a szükséges felszereléssel is rendelkezik. A törvényes előírások szerint telefonlehallgatásokat csak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) végezhet, bírói felhatalmazás alapján.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).