Hirdetés

Legfelsőbb Védelmi Tanács: a drogfogyasztás veszélyezteti a nemzetbiztonságot

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a drogfogyasztás veszélyezteti a nemzetbiztonságot, a törvényes rendet, illetve befolyásolják a polgárok alapvető jogainak, szabadságainak és kötelességeinek gyakorlását – számolt be az elnöki hivatal.

Hírösszefoglaló

2023. október 12., 18:382023. október 12., 18:38

2023. október 12., 19:402023. október 12., 19:40

A közlemény szerint a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése és a jelenség elleni küzdelem közös erőfeszítést igényel, amelyben szerepet kell vállalniuk a kormányzati intézményeknek, a hírszerző szolgálatoknak, az ügyészségeknek, a helyi hatóságoknak és a civil társadalomnak, de a drogfogyasztó családjára is „kulcsszerep hárul ebben az összetett folyamatban”.

Ennek megfelelően a CSAT tagjai úgy döntöttek, hogy a belügyminisztérium, az igazságügyi, az egészségügyi, az oktatási és a családügyi minisztérium által kijelölt államtitkárokból, a Román Hírszerző Szolgálat képviselőiből, a legfőbb ügyészség által kijelölt ügyészekből és az érintett intézmények szakembereiből álló intézményközi munkacsoportot hoznak létre a kormány koordinálásával.

A munkacsoport közös cselekvési tervet dolgoz ki. Ez megszabja a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás megelőzéséhez és az ellenük való hatékony fellépéshez szükséges intézkedéseket, illetve rögzíti az egyes intézmények feladatait és hatásköreit.


A CSAT döntésének megfelelően megyei szinten az illetékes intézmények által kijelölt szakemberekből és szakértőkből álló operatív munkacsoportokat hoznak létre – írja az Agerpres.

A cselekvési terv végrehajtása érdekében a kormány intézkedik „a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás elleni küzdelemért közvetlenül felelős hatóságok megerősítéséről” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Hirdetés

A kormány 50-nel bővíti ki a DIICOT személyzetét a drogkereskedelem elleni hatékony fellépésért

Határozatot fogadott le csütörtökön a kormány a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) személyzetének bővítéséről - jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter. A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón a tárcavezető elmondta, összesen 50 új állást hoznak létre a DIICOT-nál, ebből 25-öt drogellenes ügyészek, húszat ügyészségi írnokok, ötöt pedig gazdasági és adminisztratív személyzet számára.
Gorghiu közlése szerint nyolc álláshelyet az ügyészség fővárosi kábítószer-kereskedelem elleni részlegéhez rendelnek, hogy létrehozhassák a bukaresti és Ilfov megyei utcai kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre szakosodott osztályt, Ezt azzal indokolta, hogy a fővárosban és környékén riasztóan megemelkedett a drogfogyasztók száma.
A többi álláshelyet szükség szerint osztják el a DIICOT-nak azoknak a területi irodái között, ahol a kábítószerekkel, pszichoaktív anyagokkal stb. való kereskedelemmel kapcsolatos bűnügyek számának „masszív növekedése” tapasztalható. Ilyen például a konstancai területi iroda – számolt be a miniszter.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen kijelentette: a hatóságok eltökéltek abban, hogy 'sokkal hatékonyabban" lépjenek fel a drogkereskedői hálózatok ellen, rámutatva, hogy ez a kérdés szerepelt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésének napirendjén is.
Tájékoztatása szerint a DIICOT kábítószeres ügyekkel foglalkozó központi osztályánál mindössze 16-an dolgoznak, és túlterheltek.
„Részt vettem a CSAT ülésén, ahol megvitattuk ezt a jelenséget. Eltökélt szándékunk sokkal hatékonyabban fellépni a drogkereskedő hálózatok ellen, és az elmúlt napokban tapasztalhattuk a belügyminisztériumban és a DIICOT-nál a jeleit annak, hogy ez sikerülhet. A román nyomozók Ukrajnáig mentek egy ilyen hálózat nyomában, és sikeresen felszámolták” – fejtette ki a kormányfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
Hirdetés
Hirdetés