
Fotó: Haáz Vince
A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
2023. június 06., 10:382023. június 06., 10:38
2023. június 06., 11:022023. június 06., 11:02
Iulian Cristache az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, a tanárok munkabeszüntetése teljesen indokolt, elégedetlenségük érthető, hiszen a pályakezdő pedagógusok 2400 lejes fizetése „megalázó”. Ugyanakkor azonban úgy véli, a végzős diákoknak most támogatásra van szükségük, lehetővé kell tenni számukra, hogy leérettségizzenek. Mint mondta, különösen azok vannak nehéz helyzetben, akik már beiratkoztak külföldi egyetemekre.
– fogalmazott Iulian Cristache, aki szerint „egyértelmű”, hogy kedden és szerdán még tartani fog az általános sztrájk.
Mint ismeretes, hétfőn a harmadik hetébe lépett az általános sztrájk a tanügyben, és a nyilatkozatok alapján továbbra is patthelyzet van. A szakszervezetek a kormánytól várnak kompromisszumot, Nicolae Ciucă kormányfő pedig párbeszédre és az oktatási sztrájk okozta helyzet megoldására szólította fel az érintetteket pedagógusnapi üzenetében.
Tárgyalásra hívták a tanügyi szakszervezetek képviselőit az oktatási minisztériumhoz kedden 11 órára - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke. Marius Nistor szerint az érdekvédelmi szervezetek vezetői mellett a tanulói és a szülői szervezetek képviselői is jelen lesznek az egyeztetésen. Hozzátette, a tárgyaláson „a következő időszakban alkalmazandó stratégiáról” tárgyalnak majd, tekintve, hogy közeleg az országos vizsgák időpontja, és jelen helyzetben sem a vizsgák felügyeletéhez, sem a javításhoz nem lenne elegendő tanár.
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke hangsúlyozta, kedden is lesznek tüntetések több megyében, és a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetőivel rövidesen eldöntik, hogy szerveznek-e egy újabb nagyszabású tüntetést a fővárosban. Marius Nistor rámutatott, felelőtlenség volt a kormány részéről kijelenteni, hogy lezártnak tekinti a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, mert ezzel még elszántabbá tette a tanügyi alkalmazottakat. „Egy felelős kormány az utolsó pillanatig tárgyalt volna, tekintve, hogy nagyszabású sztrájkkal áll szemben és közelednek az országos vizsgák” – fogalmazott.

Harmadik hetébe lépett az általános sztrájk a tanügyben, és a hétfői nyilatkozatok alapján továbbra is patthelyzet van.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!