Hirdetés

Kudarcba torkollt a védőoltáskampány

Teljes kudarc az egészségügyi minisztérium által, negyedik osztályos lányok számára kezdeményezett védőoltáskampány – vélekedett vasárnap Ion Bazac egészségügyi miniszter. A 23 millió eurós kampány novemberi kezdete óta a negyedik osztályos lányoknak mindössze 2,57 százalékát oltották be. A tárcavezető a lakosság hiányos tájékoztatásával magyarázza a sikertelenséget.

Lázár Lehel

2009. január 18., 16:392009. január 18., 16:39

A negyedik osztályos kislányok szülei országszerte tömegesen utasították el az ingyenes oltóanyag beadatását. A szülők azt kifogásolják, hogy a hatóságok nem tájékoztatták kellőképpen az oltásról, ezért óvakodnak attól, hogy beadassák azt. A szülők megakadályozhatják gyerekük beoltását, ekkor azonban írásos nyilatkozatot kell adniuk arról, hogy megtagadják az oltást. Így összesen alig 2 615 kislányt oltottak be, miközben Románia a méhnyakrák megjelenése gyakoriságának ranglistáját vezeti az európai országok között. A balul sikerült kezdeményezésre eddig 23 millió eurót költött a szaktárca, összesen 110 ezer adag oltást vásároltak. A korábbi tervek szerint a méhnyakrák kialakulásában is felelős humán papillomavírus (HPV) elleni oltást hat hónap alatt háromszor ismétlik meg.

„Sem a lakosság sem pedig az orvosok nem kaptak megfelelő tájékoztatást. Ennek hiányában az interneten megjelent, az esetleges másodlagos hatásokat kiemelő információk kerültek előtérbe.” - magyarázta az egészségügyi miniszter. Ion Bazac szerint egy felmérést készítenek az eddigi eredményekről és a lakosság tájékoztatási fokáról, ezt követően pedig „újabb esélyt szeretnének adni a méhnyakrák elleni kampánynak”.

A méhnyakrák évente 2 200 nő életét követeli Romániában, az elhalálozások aránya hatszor magasabb az uniós átlagnál.

A HPV a „humán papillomavírus” elnevezés rövidítése, magyarra fordítva rendszerint a laphámból kiinduló jóindulatú daganatot létrehozó vírust jelent. A HPV nem egyetlen vírus, a mozaikszó mintegy száz különféle – egymástól számozással megkülönböztetett – víruscsoportot takar. Ezen vírusok egyes fajtái felelõsek azon rendellenes sejtburjánzásokért is, amelyek nyomán a tenyéren vagy a talpon szemölcsök alakulnak ki, egyes válfajai a nemi szerveken, a végbélnél vagy a húgycsőben képesek elszaporodni. A szemölcsök kialakulásáért felelős HPV vírusok (HPV 6, 11) az alacsony kockázatú kórokozók közé sorolhatók, ellentétben a méhnyakrák kialakulásáért is felelős vírusokkal (HPV 16, 18, 31, 33), amelyek magas kockázatú besorolást kaptak.

Év elején az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) bejelentette: megfigyelés alá helyezte a Gardasil nevû oltóanyagot, miután két fiatal lány meghalt, akit beoltottak a humán papillomavírus 6, 11, 16 és 18-as törzse ellen védőszerrel. A vizsgálatok nyomán kiderült, az Ausztriában és Németországban jegyzett halálesetek egyike kapcsán sem bizonyított az oltás és a haláleset közötti közvetlen kapcsolat, és az EMEA véleménye szerint a Gardasil pozitív hatása meghaladja a kockázati tényezőkét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés