Hirdetés

Közzéteszik a Petrom-szerződést

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Kivizsgálják a magánosítási megállapodásokat – új energetikai nemzetstratégiáról döntött a Legfelsőbb Védelmi Tanács A román hatóságok vizsgálatot indítanak az energiaszolgáltatók magánosításáról kötött szerződések kapcsán, és az átfogó ellenőrzést – a főügyészség bevonásával – kiterjesztik a Petrom kőolajipari társaság privatizációjára is – jelentette be Traian Bãsescu államfő a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tegnapi ülése után. Az elnök leszögezte: az ország nemzetbiztonságának felügyeletére hivatott testület az energiaprivatizációs szerződések áttekintése után arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentumok – beleértve az osztrák OMV által megvásárolt Petrom-szerződésben – számtalan tévedést tartalmaznak, ezért haladéktalanul újra kell ellenőrizni a megállapodásokat.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. november 23., 00:002006. november 23., 00:00

Nem tartozik a CSAT hatáskörébe megállapítani ezeknek a szerződéseknek a helytállóságát, mi mindössze azt vizsgáltuk, hogy milyen mechanizmusok alapján kötötték meg ezeket a dokumentumokat” – szögezte le Băsescu. (A védelmi tanács ülésén különben előzménytelen módon nem vett részt Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, aki tegnap hosszabb ideje tervezett térdműtéte végett Párizsba utazott.) A CSAT egyúttal arra kötelezte a hazai energiatermelő vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a villamosenergia-, a földgáz- és a kőolajipar terén kötött privatizációs szerződéseket, beleértve a Petrom magánosításáról szóló megállapodást.   
Az államfő tájékoztatása szerint legkésőbb a jövő hétig szakértői bizottság létesül az államelnöki hivatal keretében, amelynek feladata lesz három-hat hónapon belül kidolgozni Románia energetikai stratégiáját. Traian Băsescu azzal indokolta a testület felállítását, hogy legtöbb tíz éven belül jelentősen csökkenteni kell az ország külföldi energiafüggőségét, vagyis a lehető legkisebb mennyiségre kell lefaragni Románia energiaimportját; az új energetikai nemzetstratégiát a kormány elé terjesztik majd.
Bukarestben azután vált nemzetbiztonsági kérdéssé az energiapiac privatizálása, hogy az államfő kizárólag ebben a kérdésben hívta össze a CSAT ülését. Nem sokkal később Codruţ Şereş ipari és kereskedelmi miniszter is szóba hozta a privatizációs szerződéseket, sőt azt állította, hogy tárcája munkatársaira, valamint számos energiaszolgáltató vállalat vezetőjére hatalmas nyomás nehezedik, mégpedig valamennyi politikai párt részéről. Mindezeket és a lakossági gázár tervezett növekedése után felmerült, hogy a Petromot a román állam számára előnytelen feltételek között adták el 2004-ben az osztrák OMV-nek. Noha az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány idején kötött szerződés egyelőre titkos, számos bukaresti sajtóorgánum tudni véli, hogy a megállapodás értelmében az osztrákok egyoldalúan állapíthatják meg a gáz árát, míg a román hatóságok csak válsághelyzetben szólhatnak közbe. Az OMV egyébként két évvel ezelőtt 1,499 milliárd euróért vásárolta fel a legnagyobb román olajvállalat, a Petrom részvénycsomagjának 51 százalékát.

-----

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés