Hirdetés

Közös úton a román jobbközép

Közös kongresszuson hagyta jóvá szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a két alakulat jövendő fúzióját, valamint az új párt alapszabályát.

Balogh Levente

2014. július 28., 10:442014. július 28., 10:44

A tényleges összeolvadás ugyanakkor csak a 2016-os parlamenti választások után történik meg, addig PNL–PDL Keresztényliberális Szövetségként, közös jelöltet támogatva indulnak el a novemberi államfőválasztáson.

A közös államfőjelölt nevét augusztus 5-én hozzák nyilvánosságra, miután a felmérések alapján eldől: a PNL jelöltjének, Klaus Johannis pártelnöknek vagy a PDL által támogatott Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszternek nagyobb a támogatottsága. Az már korábban eldőlt egyébként, hogy az új párt a Nemzeti Liberális Párt nevét viszi tovább, székhelyéül pedig a PDL jelenlegi székhelye szolgál majd.

A kongresszuson összesen 2245 küldött vett részt. Az elfogadott szövetségesi meg­állapodás értelmében a PNL–PDL Ke­resz­tényliberális Szövetség közös jelölttel és közös programmal vág neki az államfőválasztásnak. Választási jelképük a két párt jelképeiből áll össze, amely fölött a Keresztényliberális Szövetség román rövidítése, az ACL olvasható.

A szombati napon összesen három párt tartott külön-külön, majd közösen kongresszust, ugyanis a Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök által vezetett Polgári Erő (FC) nevű kispárt beolvadt a PDL-be. Ezt követően a PDL és a PNL elfogadta külön-külön tartott kongresszusán az ACL létrehozásának alapját képező együttműködési megállapodást, valamint a két párt összeolvadásáról szóló statútumot és politikai programot. A PDL és a PNL közös kongresszusán a küldöttek egyhangúlag szavazták meg a fúziót.

Nemzeti Liberális Párt (PNL) nevet viselő új párt a tervek szerint 2017 január 1-je után tartja meg első belső választását, addig az ACL-nek két társelnöke lesz, és valamennyi megyei szervezetet is két elnök vezeti.

Klaus Johannis kijelentette: az új párt feladata az, hogy liberális fejlődési alapon korszerűbbé tegye az országot, ehhez pedig az szükséges, hogy megnyerje az államfőválasztást, és tíz évig kormányozhasson. Úgy vélte, az államfőnek mediátori, bírói szerepe kell hogy legyen, ami nem jelenti azt, hogy nem foglal határozottan állást a jogállamiság elvének megsértése esetén.

Vasile Blaga, a PDL elnöke elmondta: a két párt közötti együttműködés abból a felismerésből fakadt, hogy a jobboldalnak ki kell egyensúlyoznia a román belpolitikában az erőviszonyokat, hiszen csak akkor tudják felvenni a harcot a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett baloldallal, ha összefognak. Blaga rámutatott, az ACL-hez hasonló jobboldali szövetségek már korábban is léteztek, de ezek soha nem olvadtak össze, ezért történelmi pillanatnak nevezte az új párt megalakulásáról szombaton született elvi döntést.

A szövetség vezetőtestületét paritásos ala­pon adja a két párt, mindkét részről ha­tan kapnak helyet benne. A PNL-t Kla­us Iohannis, Teodor Atanasiu, Sorin Frunză­verde, Ludovic Orban, Marian Petrache és Eduard Hellvig, a PDL-t pedig Vasile Blaga pártelnök, Gheorghe Flutur, Cătălin Predoiu, Gheorghe Falcă, George Scripcaru és Mircea Hava képviseli majd a testületben. Vasile Blaga, a PDL elnöke még a kongresszus előtt, pénteken elmondta: hétfőtől mindkét párt székházait „átbrandelik”, és a szövetség neve jelenik meg a homlokzatokon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés