
A kormányfő szerint 1000 polgármesteri hivatalra nem vonatkozna a közigazgatási elbocsátás, mert jól gazdálkodtak. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ilie Bolojan miniszterelnök egy pénteki interjúban reményét fejezte ki, hogy a hónap végéig közös nevezőre jutnak a kormánykoalícióban a helyi közigazgatás reformját illetően. A bukaresti koalícióban hetek óta nincs egyetértés a közigazgatási átszervezésről.
2025. október 17., 18:052025. október 17., 18:05
2025. október 17., 20:102025. október 17., 20:10
A román közszolgálati rádiónak (Radio România Actualități) adott interjúban a kormányfő ismét leszögezte, hogy nem „álreformokra” van szükség a helyi közigazgatásban, hanem a kiadások valós csökkentésére, beleértve a személyi kiadásokat is, amelyek több mint 2000 önkormányzatnál az összköltségek több mint 70 százalékát teszik ki. Bolojan azt is hangsúlyozta, hogy ha 13 ezer személyt bocsátanának el, 2000 önkormányzatnak kellene leépítéseket végrehajtania.
A kormányfő szerint valós létszámcsökkentésre van szükség a közigazgatásban. „Én nem akarok csúfot űzni a román állampolgárokból azzal, hogy amúgy is betöltetlen állásokat számolunk fel. Nem fogom ezt tenni” – fogalmazott a liberális (PNL) miniszterelnök. Aki azt is elmondta, hogy a helyi közigazgatást érintő intézkedéscsomagot is parlamenti felelősségvállalással tervezi elfogadni a kormány.
Beszélt Bolojan a központi közigazgatás reformjáról is, amelyet elmondása szerint prioritásként fognak kezelni a következő időszakban, és ahol túlméretezett az apparátus, csökkenteni fogják az alkalmazottak számát. A kormányfő hozzátette azonban, hogy a központi közigazgatás esetében körülményesebb a reformok végrehajtása, mert mindegyik minisztérium működését külön törvény szabályozza, így nem lehet egyetlen intézkedéssel elvégezni a szükséges módosításokat. „Mindegyiknél külön intézkedésekre van szükség, ami kormányhatározatokat, sürgősségi rendeleteket, törvénymódosításokat feltételez. Így az eredmények nem jelentkeznek egyik napról a másikra” – jelentette ki a román kormányfő.
A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) azt az álláspontot képviseli, hogy a reform célja a kiadások csökkentése, nem pedig az emberek elbocsátása. A PSD szerint a költségcsökkentéseket a helyi közigazgatásban rugalmasan, a helyi adottságok figyelembevételével kell végrehajtani, másrészt a központi közigazgatásban is megszorításokat kell bevezetni.
Az RMDSZ a körvonalazódó forgatókönyvek közül az önkormányzati tisztségek számának 30-34 százalékos csökkentését támogatja, ami a betöltött állások tíz százalékának a megszüntetését jelentené. Ezt a módszert Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint differenciáltan lehet majd alkalmazni. „Ahol a polgármesterek hatékonyabban gazdálkodtak a humán erőforrással, ott nem lesz szükség létszámleépítésre” – magyarázta az RMDSZ-es tárcavezető. Szerinte a kormánykoalíciónak minél hamarabb döntenie kell a helyi közigazgatás reformjáról, amelynek keretében a helyi önkormányzatokat differenciáltan kell kezelni.

Hamarosan átalakulhat a települések közigazgatási besorolása Romániában: Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint túl magasak a jelenlegi lakosságszám-küszöbök a városok és municípiumok esetében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!