
A közigazgatási szakszervezetek szerint a Bolojan-kormány az elmúlt 30 év legnagyobb elbocsátási hullámára készül az ágazatban
Fotó: Facebook/Sindicatul FORUM
A helyi közigazgatást érintő 10 százalékos létszámleépítés szükségességét hangsúlyozta Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este, rámutatva, hogy ezzel párhuzamosan a központi közigazgatásban is csökkenteni kell a betöltött álláshelyek számát. A közigazgatási szakszervezetek általános sztrájkra készülnek a kormány által kilátásba helyezett elbocsátások miatt.
2025. szeptember 02., 21:212025. szeptember 02., 21:21
A kormányfő a Digi 24 televíziónak adott interjúban elmondta, hogy a Nicușor Dan államfővel folytatott keddi tárgyalás egyik témáját a kormány második deficitcsökkentő csomagja és a helyi közigazgatást érintő törvénytervezet képezte. Utóbbi kapcsán abban állapodtak meg, hogy a kormányon belül létrehoznak egy munkacsoportot, amely szeptember közepéig számba veszi a lehetséges megoldásokat és véglegesíti a tervezetet.
A kormányfő hozzátette, ezzel párhuzamosan dolgozni kell egy hasonló intézkedésen a központi közigazgatás vonatkozásában is, mert meglátása szerint bizonyos „entitások” túlméretezett apparátussal működnek.
Ezzel egy időben a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) bejelentette, hogy általános sztrájkra készül a kormány által kilátásba helyezett elbocsátások miatt. A szakszervezeti szövetség keddi közleménye szerint tiltakozó akcióik pontos menetrendjéről később születik döntés, de a tervek szerint a helyi közigazgatásban dolgozók előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot fognak tartani, majd általános sztrájkba lépnek, ha a kormány nem áll el a bejelentett intézkedésektől. Leszögezték, szándékukról hivatalosan is tájékoztatták a kabinetet, amelynek a társadalmi párbeszédről szóló törvény értelmében kötelessége haladéktalanul tárgyalásokra hívni a FNSA képviselőit.
Az érdekvédelem szerint a Bolojan-kormány az elmúlt 30 év legnagyobb elbocsátási hullámára készül. Bogdan Șchiop, a FNSA elnöke rámutatott, a kabinet elhamarkodottan és a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül döntött az egyebek mellett 20 és 45 százalék közötti leépítéseket előíró intézkedésekről, amelyek szerinte nemcsak az alkalmazottakat, hanem a polgárok számára elengedhetetlen közszolgáltatásokat is veszélybe sodorják.
A szakszervezeti szövetség az intézkedéscsomag visszavonását kéri, és azt is követeli, hogy a döntéshozók konzultáljanak a képviselőikkel a közigazgatásban dolgozókat érintő döntések meghozatala előtt. „A 10 százaléknál nagyobb mértékű létszámleépítés már kollektív elbocsátásnak minősül, amelyet a munkaügyi törvények szigorúan szabályoznak” – hívták fel a figyelmet.

Az idei év első hat hónapjában a tavalyi első félévhez képest 10 százalékkal nőttek a személyi kiadások a helyi közigazgatásban, noha elméletileg csökkenniük kellett volna 5 százalékkal.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!