Hirdetés

Bolojan: Az első félévben 10 százalékkal nőttek a személyi kiadások a helyi közigazgatásban, noha csökkenniük kellett volna

Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a második deficitcsökkentő csomag lefarag a közszféra kiváltságaiból

Fotó: Gov.ro

Az idei év első hat hónapjában a tavalyi első félévhez képest 10 százalékkal nőttek a személyi kiadások a helyi közigazgatásban, noha elméletileg csökkenniük kellett volna 5 százalékkal – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) például a jelenleginél 20 százalékkal kevesebb alkalmazottal is gond nélkül tudna működni.

Hírösszefoglaló

2025. szeptember 02., 11:502025. szeptember 02., 11:50

2025. szeptember 02., 11:582025. szeptember 02., 11:58

A kormányfő szerint országos szinten hozzávetőlegesen 150 ezren dolgoznak a helyi közigazgatásban. Ha nem sikerül ellenőrzés alatt tartani a személyi kiadásokat, a következő hónapokban ezek felemészthetik az eddigi intézkedésektől remélt teljes remélt pluszbevételt, és

Románia jövőre ugyanabban a helyzetben találhatja magát, mint amelyikben jelenleg van

Hirdetés

– hívta fel a figyelmet.

Bolojan hangsúlyozta, hogy a második deficitcsökkentő csomag – amelyért kormánya hétfőn felelősséget vállalt a parlamentben – csökkenti a közszféra kiváltságait.

Emlékeztetett, hogy az eredeti tervek szerint a csomag hat tervezetet tartalmazott volna, a helyi közigazgatást érintő jogszabályjavaslatról azonban nem sikerült megállapodásra jutni a koalícióban, ezért ez nem került a parlament elé, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Keddi sajtóértekezletén a miniszterelnök arról is beszélt, hogy

az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a jelenleginél 20 százalékkal kevesebb alkalmazottal is gond nélkül tudna működni.

Ilie Bolojan rámutatott, hogy a koalíció megalakításakor vállaltaknak megfelelően a helyi és a központi közigazgatásban is leépítéseket kell végrehajtani.

,,Ezt meg kell tennünk, ha tartani akarjuk a szavunkat" – szögezte le. Hozzátette, a helyi közigazgatás reformjával párhuzamosan a központi közigazgatásban is csökkenteni kell az álláshelyek számát. Példaként az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságot (ANPC) említette. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a költségcsökkentések, elbocsátások népszerűtlen intézkedések, amelyeket kevesen hajlandók felvállalni, de erre most szükség van, ellenkező esetben nem sikerül helyreállítani a költségvetési egyensúlyt, nem lehet csökkenteni a deficitet.

Bolojan szerint a helyi közigazgatást érintő valós létszámleépítésről rendelkező törvénytervezet elfogadása nélkül a második deficitcsökkentő csomag nem lesz teljes.

,,Nem tartom helyénvalónak, hogy az ingatlanadókból befolyó pluszpénzt a beruházásokhoz szükséges önrész helyett a közigazgatás felesleges és indokolatlan kiadásaira fordítsuk" – fogalmazott.

korábban írtuk

Kelemen Hunor szerint Bolojannak maradnia kell a kormány élén
Kelemen Hunor szerint Bolojannak maradnia kell a kormány élén

A koalíciónak folytatnia kell a munkáját, Ilie Bolojannal a kormány élén – nyilatkozta hétfőn a parlamentben az újságíróknak Kelemen Hunor.

korábban írtuk

A kormány felelősséget vállalt a második deficitcsökkentő csomag öt törvénytervezetéért
A kormány felelősséget vállalt a második deficitcsökkentő csomag öt törvénytervezetéért

Hétfőn a bukaresti szenátus és a képviselőház közös plenáris ülést tartott, melynek során a kormány az adó- és költségvetési reform második csomagjának öt törvénytervezetéért vállalt felelősséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés