2009. június 30., 16:492009. június 30., 16:49
Alkalmazottainak közel felét küldi kényszerszabadságra a román vasúttársaság teherszállítási részlege, a CFR Marfă mától – jelentette be kedden Călin Graţian, a társaság vezérigazgatója. Mint kifejtette, a vasúttársaság alkalmazottainak 40 százalékának kell mától három hónapra kényszerűen otthon maradniuk, erre az időszakra bérük 75 százalékát kapják majd meg. Graţian ugyanakkor hozzátette, bár a kényszerszabadságolást ideiglenes megoldásnak tekintik, a fejlemények függvényében akár meg is hosszabbíthatják az időszakot.
A cég vezetése egyébként tegnap délelőtt egyeztetett a vasutas szakszervezetekkel a gazdasági válság okozta nehézségek kezeléséről, ám mint kiderült, a kényszerszabadságolások ténye már korábban eldőlt.
A korábbi megoldások között – mint az múlt héten kiderült – még az szerepelt, hogy a kiegészítő személyzetet havi négy nap kényszerszabadságra küldték volna, amivel a bérek 20 százalékát takaríthatták volna meg. A vasutas érdekképviseletek ugyanakkor már korábban közölték, hogy a korábban bejelentett elbocsátásokon túlmenően semmilyen mértékű leépítést nem hajlandóak elfogadni. A korábbi bejelentés szerint ugyanis csupán azon vasúti alkalmazottaktól vált volna meg a cég, akik már elérték a nyugdíjkorhatárt, vagy teljesítik a nyugdíjazási feltételeket. A további elbocsátások esetére ugyanakkor sztrájkokkal és tüntetésekkel fenyegettek.
A teherszállítási ágazat alkalmazottai közül eddig 1420-an kérték nyugdíjazásukat, ami 3,7 százalékkal csökkentené a bérköltségeket. A két héttel ezelőtti egyeztetések során a cég vezetése és a szakszervezetek abban állapodtak meg, hogy a július elsejég tartó időszakra csökkentik a túlórák és a hétvégi munkaórák számát, hogy ezáltal is csökkenjenek a cég bérköltségei.
A CFR Marfának egyébként jelenleg 17 500 alkalmazottja van. A társaság bevételei idén 44 százalékkal csökkentek, a bérköltségek pedig az összes bevétel 92 százalékát teszik ki. Ez az arány tavaly 38-39, 2005-ben pedig 20 százalékos volt. Ennek nyomán Călin Graţian már korábban kifejtette: véleménye szerint az egyetlen megoldást a béreknek a bevételével azonos arányban történő csökkentése jelenti. Mint kifejtette, a túlélés érdekében havi 15–20 millió lejjel kell csökkenteni a kiadásokat. Közölte, amennyiben nem lehetségesek további elbocsátások, a munkaidő és ezáltal a bérek csökkentése jelenthet kiutat. Hozzátette, eddig minden olyan lépést megtettek, ami költségcsökkentést eredményezhetett: felbontották például a szerződést az őrző-védő és a takarítócégekkel. Most a társaság alkalmazottai foglalkoznak a létesítmények őrzésével, takarításával és karbantartásával is. Radu Berceanu közlekedési miniszter szintén néhány héttel ezelőtt közölte: ha a vasutasok nem mondanak le bizonyos pótlékokról, eljöhet az az idő, amikor a tárcának már nem lesz pénze kifizetni a béreket.
| Nem drágítja a vonatjegyek árát a vasúttársaság utasszállító részlege – jelentette be kedden Laurenţiu Stoica, a társaság vezérigazgatója. “Ha az infláció mértékével azonos ütemben emelnénk a jegyárakat, akkor 18 százalékos áremelésre lenne szükség, ezt azonban nem tesszük meg” – jelentette ki a vezérigazgató. A társaság legutóbb 2007 szeptemberében drágított, akkor 8,1 százalékkal nőttek az árak. |
Radu Berceanu most közvetlenül is beavatkozott a bérek alakulásába: tegnap bejelentette, egyetlen vasúti alkalmazott sem kereshet többet, mint az ágazati vezérigazgatók. Ez azt jelenti, hogy egyetlen vezetőnek sem lehet 4000 lejnél nagyobb fizetése. A vasúttársaság helyzetének stabilizálására kidolgozott intézkedéscsomag második pontja értelmében átalakítanák a három ágazat – a teherszállítási, az infrastruktúra-karbantartó és az utasszállító részleg – szerkezetét, míg a harmadik programpont szerint egyes esetekben a jelenlegi ötről négyre csökkentenék a munkanapok számát.
Berceanu nem csupán a vasútnál alkalmazza a módszert: a polgári légügyi hatóság alkalmazottainak bérét legkevesebb 25 százalékkal csökkentik, egyes pótlékokat pedig megvonnak. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, mert egyes bérek a 20 ezer lejt is meghaladják. Ezért Berceanu tegnap a hatóság vezetőjét is menesztette.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).