2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00
Ebben a képviselõ azt állítja: „Van egy kérésem. A feleségem holnap vizsgázik Carmen Gheorghénál. (…) Carmen pedig kissé nehéz eset...” Bujdoiu megígéri: beszélni fog Carmen Gheorghéval, azzal a tanárnõvel, aki Kovács Attila feleségét vizsgáztatta. Az RMDSZ-es képviselõ felesége különben Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter lánya.
Kovács Attila a Krónikának nyilatkozva elismerte, hogy a lap által közölt beszélgetés több elemére ráismer. Hangsúlyozta azonban, hogy õ maga is a Transilvania egyetemen tanít, a dékán pedig kollégája. „Kollégaként beszélhetek vele bármirõl” – mondta az RMDSZ-es képviselõ. Majd hozzátette: pontosan nem emlékszik, mire kérte a dékánt, viszont felesége épp akkor volt állapotos, így több vizsgáját is halasztani kényszerült. „Carmen Gheorghérõl azt rebesgették, nagyon szigorú tanárnõ, és feleségem attól félt, hogy nem fogadja majd vizsgázni” – fejtette ki Kovács Attila. Majd hozzátette: beszélgetése semmiképpen nem minõsülhet közbenjárásnak. Mint Kovács elmondta, az említett vizsga írásbeli volt, így bármikor lehet ellenõrizni, történt-e csalás. „Ha közbenjárás történt volna, minden bizonnyal nem hetest, hanem nagyobb jegyet kapott volna a feleségem” – tette hozzá a politikus.
Kovács Attila különben felháborodását fejezte ki, amiért a telefonbeszélgetést lehallgatták, és kiszivárogtatták a sajtónak. Majd hozzátette: számon kéri a Román Hírszerzõ Szolgálattól és az ügyészségtõl, miként szivárogtatták ki a beszélgetést a sajtónak. Az RMDSZ-es képviselõ politikai jellegû támadást sejt az ügy hátterében, a telefonbeszélgetés nyilvánosságra kerülését pedig összefüggésbe hozta a szövetség több vezetõje ellen indult „gerillaháborúval”.
Az Evenimentul zilei szerint a hírszerzõ szolgálatok törvényesen hallgatták le a dékán telefonbeszélgetéseit, mivel Bujdoiu tanúként szerepel abban a bûnvádi eljárásban, amelyben az egyetem egy másik professzorát azzal gyanúsítják, hogy több ízben is kenõpénzt fogadott el egyetemi hallgatóktól jogi oklevélért cserében.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).