2012. június 07., 12:562012. június 07., 12:56
Frunda György Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta szerdán Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Németh Zsolt külügyi államtitkárt amiatt, hogy nem az RMDSZ-t, hanem a másik két erdélyi magyar pártot támogatják a választási kampányban. Frunda szerint a magyar alkotmány kimondja, hogy a magyar kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia.
Kövér László kabinetfőnöke kiemelte: nagyon lebecsüli az erdélyi magyarságot az, aki úgy gondolj, hogy akár választási kampányokban, akár azon kívül, az erdélyi magyarok, szavazók befolyásolhatók. Az erdélyi magyarságnak joga van a tájékozódáshoz, ugyanúgy, mint a határon túli román közösségeknek is – szögezte le.
Veress László a román kormányfő nyilatkozatára is reagált (lásd keretes írásunkat – szerk. megj.), és azt mondta: a magyar házelnök ugyanazt a stratégiát követi, mint a román politika követ a határon túli román közösségek esetében. Azt az európai stratégiát, hogy összetartozunk – mondta.
Bízunk abban, hogy a román kormánnyal együtt tudunk működni a határon túli magyar, illetve a határon túli román közösségek helyzetének javításában - fogalmazott Kövér László kabinetfőnöke.
| A román hatóságok figyelemmel kísérik Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének minden lépését, hogy megszegi-e a törvényeket – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön, Szatmárnémetiben. Szerint Kövér erdélyi látogatása egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyar közösséget a román állam intézményei ellen”. Victor Ponta leszögezte: Kövér László „nem barát, és nem szívesen látott Romániában”. A kormányfő úgy fogalmazott: Kövér „megsértette már a tisztelet és a jószomszédi viszony normáit”, a hatóságok pedig figyelemmel kísérik, hogy megszegi-e a törvényeket is. „Kövér Lászlónak nincs mit keresnie választási kampány idején az Európai Unió egy másik országában, hogy egy szélsőséges pártot támogasson, és hogy provokálja a román hatóságokat” – fogalmazott Ponta. A román kormány magatartása rendkívül határozott volt, „de nem kívánt olajat önteni arra tűzre, amelyet Kövér László tudatosan próbál fellobbantani Erdélyben” – szögezte le a miniszterelnök. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.