Hirdetés

Kötelező katonai kiképzést vezetne be az egyik elnökjelölt

kiképzés

Kiképzett Románia. Daniel Funeriu a fiúk számára kötelezővé, a lányok számára opcionálissá tenné a katonai kiképzést

Fotó: Mapn.ro

Kötelező katonai kiképzést vezetne be Daniel Funeriu volt oktatási miniszter, ha ő nyerné meg az idei, megismételt elnökválasztást.

Krónika

2025. január 08., 10:252025. január 08., 10:25

A kötelező kiképzésről szóló ötletét ő maga jelentette be kedden este Lucian Mîndruță podcastjában.

A volt miniszter bejelentette „nyilvános kötelezettségvállalását”, miszerint a védelmi ágazat a GDP 3,5 százalékát kitevő összeggel rendelkezik majd, és ennek a költségvetésnek legalább 2 százalékát a Romániában gyártott legjobb katonai felszerelésekre fogják költeni.

Hirdetés

Funeriu azt is kijelentette, hogy

támogatja a fiúk számára kötelező katonai kiképzés visszaállítását, amely a lányok számára fakultatív lenne.

„Azt akarom, hogy a hadsereg és a katonai képzés a fiúk számára kötelező legyen, a lányok számára pedig fakultatív. Kötelező lenne a fiúknak, de a következő rendszerben: három évig, 18, 19 és 20 éves kor között, tehát a nagykorúság után, évi két hónap fizetett kiképzést kapnának. Azt akarom, hogy minden 18 és 20 év közötti romániai fiú évente két hónap katonai kiképzést végezzen. Ez a fiúknak kötelező, a lányoknak fakultatív lenne” – mondta Daniel Funeriu.

Elmondta, hogy

a hadsereg ma már a technológiáról szól, „nem kell feltétlenül a fronton lenni”, több ezer kilométerről is lehet drónokat vagy védelmi rendszereket működtetni, és ezt a technológiát meg kell tanulni.

Funeriu azt is hozzátette, hogy a felkészülés időtartamáról lehet vitatkozni, és módosítható.

Ugyanakkor Angel Tîlvăr ismét leszögezte: nincs szó a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról, az erről szóló felvetéseket pedig álhírnek nevezte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés