Hirdetés

Kortünet a „ügyvédbrigáddal” védekező vádlottak esete

Szakértők szerint a bírák helyesen döntöttek Ovidiu Tender üzletember fogvatartásának ügyében Ügyvédtársadalomban élünk – nyilatkozta lapunknak a BBTE jogi karának oktatója. A neve elhallgatását kérő jogi szakértő jelzésértékűnek tartja, hogy Ovidiu Tender üzletember, akit Gheorghiþã Mateuþ országosan elismert ügyvéd képvisel, Victor Ponta szociáldemokrata párti képviselőt is csapatába választotta.

2006. augusztus 08., 00:002006. augusztus 08., 00:00

A bukaresti fellebviteli bíróság tegnap elutasította Tender ügyvédeinek fellebbezését, így az üzletember továbbra is előzetes letartóztatásban marad. A Tender-féle korrupciógyanús botrány már hónapokkal ezelőtt magára vonta a közvélemény figyelmét. Tender ellen pénzhamisítás, hivatali visszaélés, csalás, valamint szervezett bűnözésben való részvétel gyanújával indított eljárást a főügyészség, március 3-án pedig 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, amelyet azóta több ízben is meghosszabbítottak. Letartóztatását követően ügyvédei több ízben sikertelenül követelték ügyfelük szabadlábra helyezését, valamint a dossziét vizsgáló ügyészek kizárását az eljárásból. A Krónikának nyilatkozó jogi szakértő nehezményezi, hogy azok a védőügyvédek, akik egyben parlamenti képviselők is, visszaélnek politikai tekintélyükkel, amelyet ügyfeleik javára fordítanak büntetőjogi eljárásokban. A BBTE jogi karának oktatója szerint a védőügyvédek elérték, hogy folyamatos botránykeltésükkel eltereljék a figyelmet a tulajdonképpeni vádakról és tényállásról, a közvélemény pedig csupán arról értesül, hogy Tender és a hozzá hasonlóan korrupció gyanújába keveredett üzletemberek (például Dinu Patriciu vagy Marian Iancu) fogságban maradnak, vagy szabadlábon védekezhetnek. A szakértő hangsúlyozta, hogy hamis a vád, miszerint az ügyészek visszaélnek hatáskörükkel az előzetes letartóztatás kérelmezésekor, hiszen a módosított perrendtartási törvénykönyv szerint ennek elrendelése kizárólag a bírák hatáskörébe tartozik. Az alkotmányos előírások, valamint a büntetőjogi törvénykönyv értelmében a vádlott ellen akkor bocsátható ki előzetes letartóztatási parancs, ha a vádpontok súlyos társadalmi veszélyre vonatkoznak, valamint akkor, ha a vádlott bizonyítékokat semmisíthet meg, illetve megfélemlítheti az eljárásban érdekelt feleket. A bírák abban az esetben is megfontolhatják az előzetes letartóztatási parancs kibocsátását, ha a vádlott ki akarja vonni magát az eljárás alól. Az egyetemi oktató emiatt célszerűnek találja Tender őrizetbe vételét, hiszen ezáltal a hatóságok megakadályozhatják, hogy továbbra is folytathassa törvénytelen tevékenységeit titkos bankszámláin keresztül. A letartóztatással azonban a hatóságok nem tudják teljesen hatástalanítani a vádlott tevékenységét, mert ügyvédeinek közbenjárásával fogva tartása alatt is folytathatja ezeket. A jogász egyébként elítéli azokat a hátráltató műveleteket is, amelyek által a „védőbrigádok” megtorpedózzák az ügyfeleik ellen indult eljárásokat. Gheorghiþã Mateuþ egyik hagyományos eszköze, hogy a vádak elévüléséig halasztja a tárgyalásokat, így ügyfele ítélet nélkül megússza. Egy másik bevett szokás a szakértő szerint az ügyészek meghurcolása, kizárásuk kérelmezése, valamint feljelentésük a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM). Ovidiu Tender esetében azonban az ügyészség is támadást indított az üzletember ügyvédei ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy meg akarták vesztegetni az ügyészség egyik alkalmazottját. Az ügyészek továbbá Victor Ponta személyét is kifogásolták: szerintük ugyanis parlamenti képviselői státusa összeférhetetlen a gyakorló ügyvédi szereppel.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés