
A kormány várhatóan november végén köt szerződést az F-35-ös vadászgépek beszerzéséről
Fotó: Wikipédia
Sorin Moldovan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kedden kijelentette, hogy 2030-ban érkeznek Romániába az első amerikai F-35-ös vadászgépek, amelyek beszerzéséről aznap fogadott el törvénytervezetet a képviselőház.
2024. november 12., 19:552024. november 12., 19:55
A védelmi bizottság alelnöke a sajtónak elmondta, ezek a korszerű harci gépek a román légierő Mig-21-eseit váltják. Emlékeztett arra, hogy a védelmi minisztérium korábban 49 darab F-16-os gépet is vásárolt, amelyek közül 29 már meg is érkezett az országba – írta az Agerpres hírügynökség.
A politikus közlése szerint a bukaresti kormány várhatóan november 21-én köt szerződést Washingtonnal az F-35-ös vadászgépek beszerzéséről. Ez a haderőfejlesztési beruházás áfa (TVA) nélkül 6,5 milliárd dollárba kerül – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy
A képviselőház keddi ülésén első házként sürgősségi eljárásban elfogadta a harminckét F-35-ös repülőgép beszerzéséről szóló törvénytervezetet. A jogszabályjavaslatot a szenátus vitatja meg döntéshozó kamaraként.

Magyar Gripen vadászgépek üldöztek román F-16-osokat a román légtérben, majd ugyanezt fordítva is lejátszották Magyarország fölött – mindez természetesen csupán egy gyakorlat keretében történt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!