Hirdetés

Korrupció a Vörös Skorpióknál

Megvesztegetéssel gyanúsítják a bukaresti hatóságok a Vörös Skorpiók néven Afganisztánban tevékenykedő román katonai alakulat többtucatnyi tagját.

Rostás Szabolcs

2013. augusztus 23., 07:242013. augusztus 23., 07:24

A Digi 24 hírtelevízió értesülései szerint a katonák egy része kenőpénzt fizetett a külföldi misszióra jelentkező hivatásosakat kiválogató bizottság tagjainak azért, hogy részt vehessen az afganisztáni, iraki vagy afrikai békefenntartásban. A hírtévé úgy tudja, hogy a román védelmi minisztérium ellenőrző testülete mintegy száz olyan feljelentés ügyében indított vizsgálatot, amelyekben külföldi bevetésekből kimaradt katonák tárnak fel korrupciós eseteket.

A panaszosok azt állítják, hogy a békefenntartásra kijelölt helyek jelentős részét már idő előtt „lefoglalták\" a katonai alakulatok parancsnokainak juttatott csúszópénzeknek köszönhetően. Mircea Duţa védelmi miniszter a Digi 24 csatornának elmondta, maga is tudomást szerzett a korrupciógyanús esetekről, és a vádak a megalapozottságát kivizsgáló különbizottság létesítésére utasította a katonai vezérkart.

„A kivizsgálás lefolytatása után tájékoztatni fogjuk az illetékes állami hatóságokat az eredményről. Amennyiben hasonló jelzéseket kapunk a román hadsereg kötelékeiből, határozottan fellépünk a jelenséggel szemben\" – nyilatkozta a hírtelevíziónak Mircea Duşa. A csatorna információi szerint az ankét a Vörös Skorpiók néven ismert zászlóalj craiovai alakulatát érinti.

Különben hasonló vádak a korábbi években is felmerültek már a román katonák kiválogatása kapcsán, az akkori vizsgálatok nyomán azonban nem született büntetőeljárás. A tét nem kevés, hiszen egy külföldön szolgálatot teljesítő román katona zsoldja mintegy háromezer euróra rúg havonta, amelyért az egyenruhások az életüket kockáztatják. Ráadásul az idei év az utolsó, amikor román katonák afganisztáni békemisszióban vehetnek részt, Románia ugyanis 2014. január elsejétől kivonja csapatait az ázsiai országból.

Egyébként csütörtökön a Sárga Skorpiók elnevezésű zászlóalj ötszáz katonája tért haza Afganisztánból Temesvárra. A Béga-parti város központjában rendezett ünnepélyes fogadáson a védelmi miniszter napjaink sztárjainak nevezte a hivatásos katonákat, akik életüket kockáztatva igyekeztek békét teremteni a polgárháború sújtotta országban. A temesvári zászlóalj félezer egyenruhása január 8. óta teljesített szolgálatot az afganisztáni Zabul térségében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés