2010. augusztus 01., 09:372010. augusztus 01., 09:37
Pierre Lellouche francia Európa-ügyi államtitkár még aznap üdvözölte a kinevezést. „Nagyon elégedettek vagyunk a kinevezéssel, ezt már februári bukaresti látogatásom óta sürgettem a román kormánynál” - mondta Lellouche.
„Most arra számítok, hogy Románia a romák visszailleszkedését segítő intézkedéseket hoz, és szükség lenne kiegészítő forrásokra az igazságügyi és rendőri együttműködésben is a Franciaországban működő román csempészhálózatok felgöngyölítéséhez” - tette hozzá. Lellouche legutóbb szerdán nehezményezte, hogy még mindig nincs megbízottja az ügynek a román kormányban.
A francia kormány szerdán úgy határozott, hogy három hónapon belül felszámolják a mintegy 600 franciaországi illegális cigánytelep mintegy a felét, valamint azt, hogy haladéktalanul kitoloncolják azokat külföldi, elsősorban romániai és bulgáriai romákat, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy felvilágosítást kért Franciaországtól a tervbe vett intézkedésekről annak érdekében, hogy megállapíthassa ezek összeegyeztethetőségét a szabad mozgásnak az Európai Unió által garantált jogával. A tervezett intézkedéseket emberi jogi szervezetek is bírálták.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).