Hirdetés

Kormányfői derűlátás: Románia az év végéig a szárazföldi közlekedésben is csatlakozni fog a schengeni övezethez

Schengen

Újra terítéken Románia csatlakozása a schengeni övezethez, de Ciolacu szerint most még nem várható döntés

Fotó: Romániai Közúti Fuvarozók Országos Szövetsége (UNTRR)

Románia az év végéig a szárazföldi közlekedésben is csatlakozni fog a schengeni övezethez – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányfő egy szerda esti sajtóeseményen.

Krónika

2024. október 10., 11:122024. október 10., 11:12

A miniszterelnököt azzal kapcsolatban kérdezték az újságírók, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács csütörtöki ülésének napirendjén az előzetes információk szerint nem szerepel Románia teljes körű schengeni csatlakozása.

Ciolacu azt válaszolta, hogy ez a téma igenis szerepel az uniós testület ülésének napirendjén, de nem lesz szavazás róla.

Hirdetés

Ezt azzal magyarázta, hogy Ausztriában nemrégiben zajlottak le a parlamenti választások, és kicsi a valószínűsége, hogy Bécs változtatott az eddigi álláspontján. Változást ezen a téren szerinte az új osztrák kormány megalakulása hozhat.

korábban írtuk

Visszafogottan nyilatkozott az EP román alelnöke a schengeni csatlakozásról
Visszafogottan nyilatkozott az EP román alelnöke a schengeni csatlakozásról

Visszafogottan nyilatkozott Nicu Ştefănuţă, az Európai Parlament alelnöke Románia idei schengeni csatlakozásáról.

Idézet
Meglátjuk, hogy milyen kormánytöbbség alakul ki a bécsi parlamentben.

A Bel- és Igazságügyi Tanácsnak december 11–13. között lesz még egy ülése, és remélem, hogy addigra sokkal tisztábban látunk majd” – idézte a kormányfőt az Agerpres.

korábban írtuk

Orbán Viktor: még idén történjen meg Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozása
Orbán Viktor: még idén történjen meg Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozása

A schengeni térség állam- és kormányfőinek részvételével tartott rendszeres Schengen-csúcstalálkozókra, valamint Bulgária és Románia még idei, teljes körű schengeni csatlakozására tett javaslatot Orbán Viktor miniszterelnök.

korábban írtuk

Teljes körű schengeni csatlakozás a magyar EU-elnökség idején? Bukarest optimista
Teljes körű schengeni csatlakozás a magyar EU-elnökség idején? Bukarest optimista

Cătălin Predoiu belügyminiszter kedden meggyőződését fejezte ki, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács október 10-i ülésén Románia pozitív jelzéseket fog kapni az ország év végéig megvalósuló teljes körű schengeni csatlakozásáról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés