2011. augusztus 23., 06:402011. augusztus 23., 06:40
Tătaru 42,67 százalékkal nyert a partiumi megyében, míg a kormánypárt által indított ellenfele 35,48 százalékkal végzett mögötte. Adrian Rădulescu 54,95 százalékot kapott a moldvai választókerületben, míg szociáldemokrata ellenfele a voksok 45,05 százalékát szerezte meg.
Neamţban azért kellett választásokat tartani, mert a PSD egyik képviselője által betöltött hely ürült meg, miután az illető elhunyt, Máramarosban pedig az ugyancsak ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) veszített egy most betöltendő mandátumot, mivel Cătălin Cherecheş képviselőt az idén Nagybánya polgármesterévé választották.
Az időközi választások eredményét mind a kormánypárt, mind az ellenzék saját sikereként könyvelte el. Ioan Oltean, a PDL főtitkára szerint pártja nagyon jó eredményt ért el mindkét megyében, lévén, hogy „idegenben” játszott, ugyanis mindkét megye az USL területének számít. „Nagy jó eredményt értünk el. Ismét bebizonyosodott, hogy az USL messze áll attól a 60 százalékos támogatottságtól, amelyet egyes felmérések szerint élvez, és az is, hogy a PDL a 2008-as választások során kapott 35-37-40 százalékos támogatottsággal bír, következtetésképpen elégedettek lehetünk” – hangoztatta Oltean.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, az USL társelnöke ugyanakkor arról beszélt: az eredmény ugyan nem teljesen kielégítő az ellenzék számára, mivel arra számítottak, hogy a választópolgárok keményebben megbüntetik a kormányzó PDL-t, azonban az USL így is bebizonyította létjogosultságát és működőképességét. Antonescu választási csalással és nyomásgyakorlással vádolta meg a PDL-t, és beismerte: ha a PSD és a PNL külön jelölteket indított volna, nem lett volna esélyük megnyerni a Máramaros megyei mandátumot. Victor Ponta, az USL másik társelnöke, a PSD elnöke arról beszélt: azon PSD-s és PNL-s polgármesterek, akik hallgattak a kormánypártok „szirénhangjaira”, és a PDL-s jelölt győzelmét segítették elő, kizárásra számíthatnak. Ponta még a választások előtt azzal vádolta meg Elena Udrea fejlesztési minisztert, hogy megzsarolta az ellenzéki elöljárókat Máramaros megyében, mondván: csak akkor támogatja az európai uniós finanszírozást igénylő projektjeiket, ha előmozdítják a kormánypárti jelölt diadalát.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.