2012. március 15., 08:502012. március 15., 08:50
„Teljesen természetesnek érzem, hogy fölhívtam. Nem tárgyalásról volt szó, csupán arról, hogy megvitassuk a legfontosabb törvényhozási prioritásokat, köztük az energiatörvényt” – árulta el a kormányfő. Ungureanu rámutatott: nincs olyan szubjektív akadály, amely meggátolná az ellenzékkel folytatandó párbeszédet. A miniszterelnök egyenesen mindkét fél kötelességének nevezte, hogy az ellenzék és a kormányoldal között föléledjen a párbeszéd. Ungureanu azt is elmondta, hogy a másik ellenzéki pártvezért, Crin Antonescut, a Nemzeti Liberális Párt első emberét is föl kívánja hívni.
Victor Ponta tegnap megerősítette, hogy telefonon tárgyalt a kormányfővel, és közölte, az ellenzék továbbra is csak akkor hajlandó visszatérni a parlamentbe, ha teljesül négy ezzel kapcsolatos feltétele. Mint arról beszámoltunk, az ellenzéki pártok azért hirdettek parlamenti sztrájkot, hogy ezzel csikarják ki az előre hozott választásokat. Később Victor Ponta azonban közölte: ha négy feltétel teljesül, választások nélkül is visszatérnek. Így azt követelte, hogy a kormányfő ígérje meg: nem fog a parlament megkerülésével, vagyis felelősségvállalással törvényt beterjeszteni.
Azt is szeretnék, hogy a kormányoldal ismerje el az ellenzék kormánybuktatási jogát, így vegyen részt és szavazzon a bizalmatlansági indítványok szavazásán. Követelik Roberta Anastase képviselőházi elnök menesztését is, amiért az tavaly, a nyugdíjtörvény szavazásakor megállapította, hogy elfogadták a jogszabályt, bár a szükségesnél kevesebb kormánypárti honatya vett részt az ülésen. Az ellenzék emellett azt is követeli, hogy tegyék semmissé a házszabály-módosítást, amely lehetővé tette, hogy az ellenzéki pártokból kilépett honatyák alapította UNPR parlamenti frakciót alapítson. Ungureanu ugyanakkor közölte: nem tudja meneszteni Anastasét.
| Nem zárta ki Mihai-Răzvan Ungureanu, hogy a 2014-es elnökválasztáson induljon az államfői tisztségért. A miniszterelnök ugyanakkor az Antena 3 műsorában leszögezte: az elsődleges cél az, hogy az általa vezetett kormány sikeres legyen. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.