A folyóba tegnap reggel a Petrom társaság egyik meghibásodott csõvezetékébõl jutott közel fél tonna kõolaj és ugyanannyi sós víz Leordeni község szomszédságában. Mire a hatóságok munkához láttak, a Sabar felszínén úszó egy méter széles kõolajcsík elérte a 15 kilométeres hosszúságot. A vízügyi szakemberek és a Petrom munkásai tucatnyi szalmagátat építettek, és így sikerült megakadályozniuk a kõolajfolt továbbhaladását. Az esti órákban is dolgoztak azon, hogy a folyópartra lerakódott szennyezõdést összegyûjtsék. Leordeni polgármestere, Marian Ibric kijelentette, nem ez az elsõ hasonló eset. A szomszédos falvak talaját gyakorlatilag tönkretették a Petrom sorozatos balesetei. A román környezetvédelmi hatóságok ez alkalommal százezer lejig terjedõ bírságot helyeztek kilátásba a társaság ellen.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.