Hirdetés

Könnyítenék a külhoni románok voksolását

A vasárnapi botrány után a Központi Választási Iroda (BEC) megpróbálja gördülékenyebbé tenni a voksolást a külképviseleteken az államfőválasztás november 16-ai, második fordulójára. 

Balogh Levente

2014. november 05., 20:012014. november 05., 20:01

A BEC kedd esti döntése értelmében felszólították a külföldi szavazókörök vezetőit, hogy öt napon belül egészítsék ki a személyzetet a szükséges létszámra, emellett lehetővé teszik, hogy a voksolni akarók már otthon kitöltsék azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy máshol nem szavaztak, és a szavazókörben elég csak aláírniuk azt. A döntés a BEC és a külügyminisztérium vezetői között lezajlott egyeztetés nyomán született. 

Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi első fordulóban szinte valamennyi román külképviseleten – Nagy-Britanniában, Né­met­országban, Olaszországban, Spanyol­országban, Franciaországban és az Egyesült Államokban is – botrány tört ki, mivel hosszú órákig kellett sorban állnia annak, aki szavazni akart, de volt, aki még így sem tudta leadni a voksát. A párizsi román nagykövetségre a szavazni akarók erőszakkal hatoltak be, hogy élhessenek alkotmányos jogukkal.

A nagykövetek szerint nem volt elegendő létszámú a személyzet, és a nyilatkozat kitöltése is hosszú időt vett igénybe. Az incidensek miatt spontán kormányellenes tüntetések robbantak ki a külképviseletek előtt, és fölmerült, hogy a külügy szándékosan próbálta akadályozni a külföldön élő románok voksolását, mivel azok köztudomásúlag rendszerint a jobbközép oldalra szavaznak.

Victor Ponta miniszterelnök kijelentette: a külügyminiszter az állásával felel azért, hogy a második fordulóban ne legyenek gondok. Ponta szerdán legitimnek nevezte a külhoniak felháborodását, ugyanakkor megjegyezte: nem hiszi, hogy „jobbak” lennének, mint azok, akik Romániában maradtak. Az ügyhöz hozzászólt Klaus Johannis is, aki szerint a külhoni szavazókat megalázták, és a szavazókörök számának növelését követelte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés