Hirdetés

Költséges autópálya

Kétmilliárd euróval többe kerülhetnek a munkálatok. Mintegy kétmilliárd euróval többe kerülhet a román államnak az észak-erdélyi autópálya – állítja az Evenimentul zilei című napilap, a franciaországi Scetauroute-BCEOM gazdasági tanácsadó cég által összeállított jelentésre alapozva. A dokumentum szerint az autópálya végső költsége a 2003-ban megjelölt 2,8 milliárd euró helyett a 2013-ra tervezett befejezéskor elérheti a 4,7 milliárd eurót.

2007. augusztus 08., 00:002007. augusztus 08., 00:00

Az Országos Autópálya- és Útügynökség megrendelésére július közepén készült jelentés egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy az eredetileg megszabott költségkeretet máris meghaladták, állítja a napilap. A kétmilliárdos növekedés azzal magyarázható, hogy a kormány 2003-ban nem vette figyelembe a járulékos munkálatok költségeit. Pierre Basma, a Scetauroute-BCEOM projektfelelőse a napilapnak nyilatkozva kifejtette: az útügynökséggel kötött titoktartási szerződés értelmében a francia cég csak a megrendelőnek szolgáltathat ki adatokat a kiadásokról.

A jelentést megrendelő útügynökség vezetősége sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, állítja a napilap. Az ügynökség sajtószolgálata néhány soros állásfoglalásában mindössze annyit szögezett le, hogy a francia cég jelentésében szereplő öszszegek nem felelnek meg a pálya költségeire vonatkozó legutóbbi kormányhatározatba foglaltakkal, amelyek 3,4 milliárd euró összköltséget irányoznak elő az autópálya nyolc szakaszának költségeire, ebből 664 millió eurót az előzetes kiadásokra (vizsgálatok, kimutatások). A költségek módosítása csak újabb kormányhatározat révén lehetséges.

A kivitelező amerikai Bechtel vállalat szóvivője, Bogdan Sgârcitu a Krónika kérdésére elmondta: nem tud érdemben hozzászólni a költségek alakulásának kérdéséhez mindaddig, amíg a végleges műszaki tervek nem készülnek el. A franciaországi tanácsadó cég adatait sem kommentálhatják mindaddig, míg nem látták a jelentést. Az ügynökség egyébként nem értesítette őket semmiről, de nincs is ilyen kötelezettségük, tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés