
Nem csak Kolozsváron diagnosztizálták. Romániában a mai napig működik lepratelep
Fotó: videófelvétel/Digi 24
Bár joggal döbbentett meg sokakat a csütörtök esti hír, hogy Kolozsvárott egy masszázsszalon ázsiai alkalmazottai körében leprás megbetegedést diagnosztizáltak, majd pénteken újabb esetről számoltak be, éppen Románia az az ország, ahol a mai napig működik lepratelep.
2025. december 12., 20:442025. december 12., 20:44
A Tulcea megyében, Tichilești településen működő intézmény egy leprás betegek kezelésére és elszállásolására szolgáló kórház. A lepratelepet a 20. század elején építették, majd 1916-ban a Dobrudzsába bevonuló bolgár hadsereg lerombolta. 1928-ban újjáépítették, és azóta is működik, mint Románia egyetlen ilyen intézménye.
Ugyanakkor inkább szanatórium, mint a kifejezés régebbi jelentése szerint a betegek elszigetelésére szolgáló hely.
A falu a leprakórház körül szerveződött, és lakóépületekből, kiszolgáló helyiségekből és temetőből áll. Nincsenek ipari vagy mezőgazdasági létesítmények.

Leprás (Hansen-kór) megbetegedést igazoltak Kolozsváron – jelentette be csütörtök este a bukaresti egészségügyi minisztérium.
A kórház lakóépületein kívül kertes házak is épültek, ahol egyes betegek zöldségeket termesztenek. Az ellátás nem zavartalan: 2018-ban az egyik alkalmazott a Facebookon kért élelmiszer- és egyéb adományokat a betegek számára.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részére minden évben azt jelentették, hogy a leprások száma nulla. 2005-ben a kórház egyik épületében európai uniós forrásokból öregotthont létesítettek. 2015-ben azt tervezték, hogy a leprakórházat szociális gondozó intézetté alakítják át, de ez nem valósult meg.
Egyébként bár a helyet Európa utolsó lepratelepeként emlegetik,
A légutakon keresztül terjedő mikobaktérium által okozott lepra egy régóta ismert fertőző betegség, amely azonban a nyugati országokban az életszínvonal és a higiéniai szint emelkedésével párhuzamosan spontán módon eltűnt.
Kezdetben a bőrt támadja meg, majd kezelés nélkül végül az idegeket is, és bénulást, végtagcsonkulást, valamint a szem károsodását okozhatja, ami vaksághoz vezethet. Rendkívül lassú lefolyása, tíz év vagy annál hosszabb lappangási ideje miatt a lepra nehezen kontrollálható húsz szegény országban, például Dél-Ázsiában és Afrikában, ahol endemikus.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint India a leginkább érintett ország (2013-ban több mint 127 000 új esetet fedeztek fel), a sorban a következők: Brazília (31 000 eset), Indonézia (17 000 eset) és két afrikai ország – Etiópia és a Kongói Demokratikus Köztársaság (3500, illetve 4500 új eset).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!