
A jelentős légszennyezés miatt korlátoznák a gépkocsiforgalmat Bukarestben
Behajtási díjat róna ki a Bukarestben és Ilfov megyében bejegyzett gépkocsikra Comarnic polgármestere.
2019. augusztus 21., 18:222019. augusztus 21., 18:22
2019. augusztus 21., 18:272019. augusztus 21., 18:27
A Prahova megyei város elöljárója Gabriela Firea főpolgármester kezdeményezésére reagált, miszerint környezetvédelmi matrica beszerezésétől tennék függővé a metropolisz övezeten kívül forgalomba helyezett autók behajtását a fővárosba. Sorin Popa comarnici polgármester egy helyi portálnak úgy nyilatkozott, a gépkocsiforgalom ugyanúgy szennyezi az általa vezetett települést, mint Bukarestet, hiszen a Prahova völgyében keresztülhaladó autók a dugók idején nagyon sokat vesztegelnek a városban.
A bukaresti főpolgármester által közvitára bocsátott tervezet szerint 2020. januárjától a más megyékben, vagy országokban forgalomba helyezett autók csak egy Oxigen B elnevezésű elektronikus matrica beszerzése esetén hajthatnak majd be Bukarestbe. A napi matrica árát 10 lejben, az éves matricáét pedig 1900 lejben állapítanák meg.
A határozatot 45 napos közvita után, szeptemberben szavaztatnák meg a főváros önkormányzati testületével.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!