
Marcel Ciolacu szerint kormánya „igazságot szolgáltat” a nyugdíjasoknak
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Koalíciós botrányt okozott a bukaresti kormánykoalíció két pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közt a kormány által bejelentett nyugdíjemelés ügye. A Marcel Ciolacu vezette kormány végül hosszas vitákat követően, csütörtökön este fogadta el a jogszabályt, miközben a pénzügyminisztérium a költségvetési hiány megugrására figyelmeztet.
2023. november 09., 13:582023. november 09., 13:58
2023. november 09., 22:432023. november 09., 22:43
A liberálisok úgy értékelték, hogy a munkaügyi miniszter által szerdán bejelentett 40 százalékos emelés túlságosan nagy terhet róna a jövő évi költségvetésre, a szociáldemokraták szerint azonban koalíciós partnerük eltúlozta a büdzsére rótt teher mértékét. A vita miatt el kellett halasztani az eredetileg délre tervezett kormányülést is.
A nézeteltérést Nicolae Ciucă, a PNL elnöke, korábbi miniszterelnök kijelentése robbantotta ki, aki arról beszélt reggel, hogy tisztázni kell a nyugdíjtörvény kérését, miután a tervezett emelés 55,6 milliárd lejes terhet róna a jövő évi büdzsére. Ciucă emlékeztetett: Simona Bucura-Oprescu PSD-s munkaügyi miniszter beszélt arról, hogy az emelés ennyibe kerülne, miközben a PNL-s irányítású pénzügyi tárca más eredményekre jutott, és leszögezte:
A PNL elnöke – aki a vita rendezése érdekében ellátogatott a kormánypalotába – rámutatott: konkrét adatokon alapuló, fenntartható emelésre van szükség. „A pénzügyminisztérium addig nem hagyja jóvá az emelés tervét, amíg nem tisztázzuk a finanszírozási forrásokat” – szögezte le Ciucă.
Ciolacu: ha a nyugdíjasokról van szó, nincs olyan, hogy „nem tudom”
Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön este közösségi oldalán bejelentette, hogy kormánya elfogadta a nyugdíjtörvényt. „Nem létezik »nem akarom» vagy »nem tudom», amikor a nyugdíjasokról van szó. Ez a kormány igazságot szolgáltat számukra!” – írta bejegyzésében a szociáldemokrata kormányfő. A Marcel Boloș vezette pénzügyminisztérium egyébként különvéleményt fűzött a jogszabályhoz adott hozzájárulásához. Ebben a tárca arra figyelmeztetett, hogy a nyugdíjtörvény gyakorlatba ültetése esetén nem lehet tartani a román hiánycélt, és a költségvetési deficit 6,1 százalékos lesz 2024-ben. Jövőre ugyanis a román össztermék (GDP) 0,6 százalékának megfelelő 10 milliárd lejes többletköltséggel jár az időskori juttatások tervezett megemelése, 2025-ben 33,1 (a GDP 1,8 százaléka), 2026-ban 35 (a GDP 1,7 százaléka), míg 2027-ben 36,3 milliárd lejjel (a GDP 1,8 százaléka) növekszik a ráfordítás. A nyugdíjtörvényt a parlamentnek is meg kell szavaznia.
Az újságíróknak arra a felvetésére, hogy a Világbank számításai szerint a nyugdíjak jövő szeptemberre előirányzott újraszámolásának költségvetési vonzata 55,6 milliárd lej lesz, a jelenlegi törvény idei alkalmazásához pedig 30 milliárd lejre van szükség, Ciucă kijelentette: „Ezt szeretnénk tisztázni, hogy mindenki megértette-e: különböző számokról beszélünk.
Azzal kapcsolatban, hogy a munkaügyi miniszter szerint az inflációhoz igazításuk és az újraszámolásuk után 40 százalékkal fognak emelkedni a nyugdíjak, Ciucă kijelentette: nem akar olyan ígéretekkel a választók elé állni, amelyeknek nincs pénzügyi fedezete. Kérdésre válaszolva leszögezte: jövőre „lehetetlen” lesz biztosítani a nyugdíjak újraszámolásához szükséges 55,6 milliárd lejt.
PSD-s források ugyanakkor a G4Media portálnak úgy nyilatkoztak: a nyugdíjemelés valójában nem 55,6, csupán 30 milliárd lejt emészt fel.
Sajtóértesülések szerint egyébként Marcel Ciolacu miniszterelnök a liberálisokkal folytatott egyeztetések során leszögezte: vagy jóváhagyja Marcel Boloș pénzügyminiszter az emelést, vagy felmenti a tisztségéből. Az információk szerint Boloș elvileg hajlott volna a tervezet jóváhagyására, azonban csakis azzal a megjegyzéssel, hogy a nyugdíjak indexálása az állami bevételek növekedése és az adók begyűjtésének mértéke függvényében történjen.
Fotó: Gov.ro
A liberálisok végül beadták a derekukat, és 13 óra után Boloș rábólintott az új nyugdíjtörvényre. Ezt követően csütörtökön délután a Gazdasági és Szociális Tanácsnak is véleményeznie kell a tervezetet. A több órás késéssel elkezdődött kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette, hogy az új nyugdíjtörvény hatályon kívül helyezi a nyugdíjkiadásokat a GDP 9,4 százalékára korlátozó előírást. Hangsúlyozta, jövőre nem lesznek adóemelések, de szükség lesz az adóbehajtás hatékonyságának növelésére.
Emlékeztetett arra, hogy a jogszabályjavaslat szerint jövőre kétszer is emelkedni fognak a nyugdíjak: január elsejétől a juttatásokat a tavalyi inflációhoz igazítják, szeptember elsejétől pedig újraszámolják, „felszámolva a súlyos igazságtalanságokat”, a nők és férfiak, illetve a különböző törvények alapján nyugdíjazott személyek közötti egyenlőtlenségeket. A miniszterelnök közölte azt is, hogy az új nyugdíjtörvény hatályon kívül helyezi azt az előírást, amelyik a GDP 9,4 százalékára korlátozza a nyugdíjkiadásokat. Ezt szerinte azok vezették be, akik azt akarták, hogy „2070-ig ne emelkedjenek a romániai nyugdíjak”.
Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter szerint a kormány várhatóan november 9-án hagyja jóvá az új nyugdíjtörvény tervezetét, amit a parlamentnek november 20-ig el kellene fogadnia.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!