
Fotó: Facebook/Breaz Daniel
Klaus Johannis államfő aláírta hétfőn azt a rendeletet, amely ügyvivő oktatási miniszternek nevezi ki Daniel Breaz kulturális tárcavezetőt.
2019. augusztus 05., 11:162019. augusztus 05., 11:16
2019. augusztus 05., 11:162019. augusztus 05., 11:16
Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint Johannis aláírta azt a rendeletet is, amellyel meneszti Ecaterina Andronescut a tanügyminiszteri tisztségből – tájékoztatott az Agerpres.
„Ezek olyan állítások, amelyek azt bizonyítják, hogy Ecaterina Andronescu nem értette meg a caracali ügyet, és általában azt, hogy miként kell megvédenünk gyermekeinket az elrablással, az agresszióval, az erőszakos cselekedetekkel és az emberkereskedelemmel szemben. Ez egy felelőtlen magatartás, amely nem tükrözi a kormány álláspontját, és amelyet nem szeretném, hogy az általam vezetett kormánnyal társítsanak” – írta Facebook-bejegyzésében Viorica Dăncilă.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter csütörtök este a Caracalba stoppoló és utólag elrabolt 15 éves Alexandrával kapcsolatban kijelentette, ő „otthon azt tanulta”, hogy „semmilyen idegen autóba ne szálljon be”.
„Például Alexandrának, akinek volt bérlete – ezt megérdeklődtem a megyei tanfelügyelőségen – miért kellett autóstoppal mennie? Azt gondolom, hogy a tanév elején minden iskolába be kell vezetnünk egy gyermekvédelmi rendszert, és meg kell tanítanunk a gyerekeket, hogy megvédjék magukat, mert én otthon is tanultam... Úgy gondolom, hogy mindezeket a dolgokat az iskolában is ismételni kell” – mondta az Antena 3 televízió honlapja szerint Andreescu.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!