
Fotó: Klaus Iohannis/Facebook
Klaus Iohannis államfő eltűntnek nyilvánítását kérelmezte a bukaresti rendőrségnél a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik képviselője.
2024. január 18., 19:462024. január 18., 19:46
Adrian Axinia csütörtöki sajtóközleményében azzal indokolta a kezdeményezését, hogy
Az ellenzéki politikus idézte Románia Alkotmányának 80. cikkét, amely szerint az államfőnek felügyelnie kell az alkotmány betartását és a közhatóságok megfelelő működését, és közvetítenie kell a hatalmi ágak, illetve az állam és a társadalom között. Axinia szerint a közúti fuvarozók és a gazdák tiltakozása kapcsán Iohannis ezt elmulasztotta megtenni – írja az Agerpres hírügynökség.
Az AUR parlamenti képviselője hozzátette, fontos lenne tudni, mi történt „Klaus Werner Iohannis polgárral”, mert „sokan nélkülözhetetlennek tartják a jelenlétét”, válaszokat várnak kérdéseikre és megoldásokat a problémáikra.
„Ha egészségi problémák miatt nem tudott bemenni a munkahelyére, ezekről tudniuk kell a munkaadóinak: Románia polgárainak. Ha bajban van, mi jó keresztényekként támogatni szeretnénk őt” – fogalmazott Axinia.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!