
Csúszópénz elfogadásával gyanúsított orvost tüntetett ki Klaus Johannis államfő hétfőn – derült ki kedden. Az elnök a bukaresti Grigore Alexandrescu kórház több alkalmazottját is kitüntette hétfőn, köztük Florin Dumitru Cătălin Rusut, az aneszteziológiai osztály vezetőjét, aki ellen két éve indult eljárás korrupció miatt. Rusu az Egészségügyi Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.
2015. május 26., 18:582015. május 26., 18:58
Rusut és a kórház egyik sebészorvosát még 2013 áprilisában vették őrizetbe, miután hatezer eurót találtak náluk, amelyet a nyomozó hatóság szerint három gyerek megműtéséért kaptak. Ennek nyomán Rusut lakhelyelhagyási tilalommal sújtotta az illetékes bíróság a nyomozás időtartamára.
Az államfői hivatal kedden közölte: Rusut a kórház menedzsere, Dan Mircea Enescu javaslatára tüntették ki, aki egyébként maga is érdemrendet vehetett át az államfőtől.
Rusut egyébként 2010-ben Traian Băsescu akkori államfő is kitüntette: a hűséges szolgálatért érdemrendet vehette át, miután részt vett a giuleşti-i sebészeten bekövetkezett tűzvészben megsérült csecsemők életének megmentésében.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
szóljon hozzá!