
Fotó: Pinti Attila
Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rendőrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak – jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter.
2019. május 14., 18:432019. május 14., 18:43
A tárcavezető szerint az új eszközöket elsősorban a „kockázatnak kitett régiókban”, például a tengerparton vetik be.
Carmen Dan elmondta: nemsokára módosító indítványt terjeszt be, amely
Egy másik módosító javaslat bevezetné az elektronikus karperecet, amelynek kötelező viselésétől a családon belüli erőszak visszaszorítását várják.
Carmen Dan Nagyváradon részt vett egy, az év első negyedév tevékenységét kiértékelő összejövetelen – számol be az Agerpres.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják
Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.
Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.
Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.
Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint „példátlan” nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer a bírák, bírósági jegyzők és bírói asszisztensek hiánya miatt.
szóljon hozzá!