
Fotó: Clubferoviar.ro
Kisklott egy tehervonat kedd hajnalban Románia déli részén, és eltorlaszolta a Bukarestet Temesvárral összekötő 100-as jelzésű fővonalat, ezért a Román Vasúttársaság (CFR) több személyszállító járatát törölték, más szerelvények pedig kerülő úton, több órás késést felhalmozva közlekednek – közölte az Agerpres hírügynökség.
2024. január 16., 14:552024. január 16., 14:55
A Global Rail Solutions magánfuvarozóhoz tartozó, Nagyszalonta–Roșiori Nord-útvonalon közlekedő, gabonát szállító tehervonat 35 vagonja közül 11 Caracal és Craiova között, a CF Leu állomás bejáratánál siklott ki,
Személyi sérülés nem történt.
A CFR Craiova vasúti műszaki személyzete is segíti a magánfuvarozót a kisiklott és felborult kocsik vágányra való visszahelyezésében, hogy az eltorlaszolt vasúti pályát ismét meg lehessen nyitni.
Fotó: Clubferoviar.ro
Az újabb vasúti baleset miatt ismét jelentős késést halmozott fel a Bukarest és Budapest között közlekedő Traianus Intercity vonat is, amely csaknem 200 perces késéssel érkezett Herkulesfürdőre – adta hírül az MTI.
Mint ismeretes, legutóbb tavaly december 22-én egy mozdony kisiklása miatt bénult meg a közlekedés a romániai 100-as vasúti fővonalon.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!