
2011. november 23., 13:182011. november 23., 13:18
Geoană leváltása nem ment zökkenőmentesen, a PSD hiába kérte ugyanis az erről szóló határozat napirendre vételét, Geoană nem volt hajlandó azt szavazásra bocsátani. Ezt követően azonban nem folytatódhatott az ülés, mivel a PSD szenátorai kivonultak a teremből. Ennek nyomán rendkívüli ülésre hívták össze a házbizottságot, amely úgy döntött, napirendre tűzi a Geoană leváltásáról szóló határozatot, az ülés levezetését azonban nem a menesztendő elnökre, hanem a kormánypárti, PDL-s alelnökre, Petru Filipre bízták.
Ezt követően pedig már olajozottan ment a procedúra: Filip felolvasta a határozat szövegét, amelyet a szenátorok elsöprő többsége megszavazott, majd az állandó bizottság úgy döntött, Filip vezetheti a felsőházat az új elnök várhatóan hétfői megválasztásáig.
Mircea Geoană a leváltásáról tartott szavazáson már nem vett részt, ugyanakkor bejelentette, hogy jogtalannak tartja a döntést és az alkotmánybírósághoz fordul. Szerinte ugyanis a politikai támogatás megvonása révén csupán a házbizottság tagjait lehet visszahívni, a házelnök csupán a házszabály vagy az alkotmány megsértése miatt, illetve lemondása esetén váltható le.
Saját korábbi pártjának vezetőit komisz kölykökhöz hasonlította, akik a legfontosabb állami tisztségekkel játszadoznak, de még egy garázst sem tudnának elvezetni. „Politikai kreténizmusnak” nevezte, hogy a PSD tálcán kínálta fel a második legfontosabb állami tisztséget a kormányoldalnak, épp akkor, amikor eldöntötték, hogy beindítják az államfő felfüggesztését célzó folyamatot.
Leszögezte, mind a párt következő kongresszusán, mind a bíróságon megtámadja a PSD végrehajtó testületének kedd esti döntését, amelynek értelmében kizárták a pártból.
A szenátus elnöki tisztségének jövője kapcsán ugyanakkor magyarellenes élű megjegyzésre ragadtatta magát. Megemlítette, hogy az RMDSZ is pályázik az elnöki tisztségre. „Jól szórakoznék, ha Markó Béla kapná meg a tisztséget. Ez igazi ajándék lenne a román nemzet számára. Markó Béla az állam második legfontosabb tisztségében. Bravó, Ponta!” – mondta Geoană ironikusan, Victor Ponta PSD-elnöknek címezve mondandóját.
Abban egyébként igaza van Geoanának, hogy a szenátus élére az RMDSZ is pályázik. Frunda György, a szövetség szenátora szerdán közölte, a frakció úgy döntött, saját jelöltet állít. „Ha koalícióban vagyunk egy olyan párttal, amely a miniszterelnöki tisztséget és a képviselőház elnöki tisztségét is birtokolja, akkor logikus lenne, hogy a meglévő miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a szenátus elnöki széke is az RMDSZ-é legyen” – mondta Frunda.
Kelemen Hunor szövetségi elnök is azt mondta, „erős trend” képviseli az RMDSZ-en belül azt, hogy saját jelöltet állítsanak.
Erről azonban a jelek szerint nincs egyetértés a koalíción belül, mivel a PDL is bejelentette, hogy igényt tart az alelnöki tisztségre. Traian Igaş belügyminiszter, a PDL alelnöke tegnap közölte, hogy a párt Petru Filip, Vasile Blaga és Mihai Stănişoară választja majd ki jelöltjét. Közölte, a tisztség sorsáról várhatóan a hétfő délelőtti koalíciós ülésen tárgyalnak majd az RMDSZ-szel, addig várhatóan nem kerül szóba. Szerinte ugyanakkor a tisztség a legnagyobb frakcióval rendelkező PDL-t illeti.
Cristian Rădulescu, a PDL szenátusi frakcióvezetője szerint a koalíciónak közös jelöltet kell állítania, ennek személyéről azonban hétfőig nem születik döntés.
Orest Onofrei, a szenátus PDL-s jegyzője szerint ugyanakkor pártja az ülésszak végéig megtartja az elnöki tisztséget, vagy oly módon, hogy ő adja az új elnököt, vagy Petru Filip ügyvezető elnök révén. Mircea Geoană ugyanis bejelentette, hogy alkotmánybíróságon támadja majd meg a leváltásáról szóló döntést, ami meghosszabbítja az ideiglenes állapotot.
Puiu Haşotti, a kisebbik ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt frakciójának vezetője közölte, nem állítanak saját jelöltet, hanem partnerük, a PSD jelöltjét, Titus Corlăţean jelenlegi külügyi bizottsági elnököt jelölik. Megválasztásának esélyeit azonban jelentős mértékben rontja, hogy a kormányoldalnak esze ágában sincs az ellenzék kezében hagyni a tisztséget. Igaz, a koalíciós jelölt is csupán egyetlen mandátumos többségre támaszkodhat a felsőházban.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.