Kisebbségi törvény: bumerángívben

Jövő héten elkezdődik a jogszabálytervezet vitája a képviselőház plénumában Jövő héten a képviselőház plénuma elkezdi a nemzeti kisebbségek jogállásáról rendelkező törvény vitáját anélkül, hogy a jogi, emberi jogi és tanügyi bizottságok elkészítették volna a jelentést a jogszabályról. Emiatt megtörténhet, hogy a plénum ismét visszaküldi a tervezetet a bizottságok egyikének jelentéskészítés céljából.

2006. június 22., 00:002006. június 22., 00:00

Bizottsági jelentés nélkül kerül a képviselőház plénuma elé a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet – döntötte el tegnap az alsóház állandó bizottsága. A javaslatot Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője terjesztette be, a koalíciós partnerek segítségével pedig az állandó bizottságban el is fogadták, így jövő hét keddjén elkezdődhet a jogszabály vitája a képviselőházban.
Mint ismeretes, a kisebbségi törvény vitája több hónapja eredménytelennek bizonyult az alsóház jogi, emberi jogi és tanügyi bizottságában. A képviselőknek eddig mindössze 18 cikkelyt sikerült megvitatniuk a 76-ból, Márton Árpád pedig éppen a bizottsági munka eredménytelenségére hivatkozva javasolta, hogy bocsássák a tervezetet a plénum elé. A bizottsági vitát különben legtöbbször kvórumhiány miatt kellett felfüggeszteni, előfordult azonban, hogy a koalíciós partnerek akadékoskodása is gátolta a bizottság munkáját. A döntés nyomán a törvény a kormány által elfogadott változatában kerül majd a plénum elé, így gyakorlatilag érvényét veszti a demokraták által javasolt módosítás, amelyet a bizottságok keddi ülésén fogadtak el a képviselők. A módosítás értelmében a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolákban az iskolaigazgatók kinevezése nem a kulturálisautonómia-tanács beleegyezésével, hanem a nemzeti kisebbségek képviselőinek beleegyezésével történne. Ezt a módosítást, amellyel az RMDSZ is egyetértett, a szövetség képviselői különbözőképpen magyarázták. Míg Márton Árpád szerint azért nincs jelentősége, mert a kulturális autonómiára vonatkozó részig még nem jutottak el a bizottsági vitán, Máté András Levente képviselő szerint a kulturálisautonómia-tanács nem dönthet ebben a kérdésben.
Ennek következménye többek között az lehet, hogy a képviselőház plénuma megvitatja a tervezetet, vagy pedig visszaküldi egy szakbizottságba – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Varga Attila RMDSZ-es képviselő, az alsóház emberi jogi, felekezeti és kisebbségi bizottságának alelnöke. „Minthogy nincs arra precedens, hogy a képviselőház bizottsági jelentés nélkül vitasson meg ekkora horderejű és fontosságú törvényt (a jogszabályhoz ugyanis több mint nyolcszáz módosítási indítványt nyújtottak be – szerk. megj.), valószínűleg visszaküldik a jogszabályt egy szakbizottsághoz” – magyarázta Varga. Kérdésünkre, hogy ennek az eljárásnak mi lehet az előnye, a képviselő elmondta: a három bizottság nem bizonyult hatékonynak, egyetlen bizottságban azonban jobban lehetne érvényesíteni a koalíciós többséget. A legfontosabb kérdés tehát az, hogy melyik bizottságnak kell majd jelentést készítenie a törvényről: a joginak vagy az emberi joginak.
Arra a kérdésre, hogy a kisebbségi törvényt a jelenlegi körülmények között mikorra fogadja el a képviselőház, az RMDSZ képviselője nem tudott válaszolni, hangsúlyozta azonban, hogy ehhez elsősorban politikai akaratra van szükség – ami jelenleg hiányzik. Varga szerint Emil Bocnak, a Demokrata Párt (PD) elnökének a napokban tett kijelentése, miszerint pártja nem támogatja a kisebbségi törvénytervezetet, amennyiben ez továbbra is tartalmazza a kulturálisautonómia-tanácsokról szóló részt, éppen ennek a politikai akaratnak a hiányára utal. Ennek ellenére az RMDSZ folyamatosan igyekszik egyeztetni a Demokrata Párttal a kisebbségi törvényről – fejtette ki a Krónikának Varga László és Máté András Levente.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét