Kilenc ember meghalt, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor vasárnap délután vonattal ütközött egy kisbusz Iaşi közelében.
2013. szeptember 08., 17:072013. szeptember 08., 17:07
Alexandru Chelaru, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a tragédia akkor történt, amikor a Volkswagen Sharan típusú jármű vezetője megállás nélkül felhajtott az andráskereszttel ellátott vasúti átjáróra, ahol egy személyvonat telibe találta. A szerelvény mintegy négyszáz méteren keresztül tolta maga előtt a hét férőhelyes kisbuszt, amelyen a sofőrrel együtt tizenegyen tartózkodtak.
A baleset során a helyszínen életét vesztette a jármű kilenc utasa, míg két sérültet – közöttük egy tizennégy éves gyermeket – önkívületi állapotban szállították a jászvásári kórházba. Gabriel Perianu, a Iaşi megyei kórház orvosa elmondta, mindkét sérült állapota válságos. A helyi sajtó jelentése szerint a mikrobusz utasai Domniţa falu lakosai, és mezőgazdasági munkára igyekeztek. Iaşi megyében legutóbb 2009 augusztusában történt a vasárnapihoz hasonló közúti tragédia, akkor tizenöten vesztették életüket, amikor egy mikrobusz sofőrje nem vette figyelembe a fényjelzést, ráhajtott a vasúti átjáróra, és összeütközött egy személyvonattal.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!