
Állami ügynökség alakul Romániában a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére illetve értékesítésére, miután Klaus Johannis államfő kihirdette az erről szóló törvényt.
2015. december 12., 12:472015. december 12., 12:47
A román lapok szombaton tág teret szenteltek az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökségnek, amellyel a bűncselekményekből származó vagyonok elkobzásának hatékonyságát akarják növelni.
Az ügynökséget egy az igazságügyi miniszter által négy évre kinevezett független bíró vagy ügyész vezeti. A jogerősen elkobzott ingatlanokat az ügynökség, a megyei önkormányzatok kérésre ingyenesen a közigazgatási intézményeknek adományozhatja társadalmi célú felhasználásra, vagy térítésmentesen alapítványok, egyesületek használatába adhatja. Ennek módszertanát a kormánynak kell fél éven belül pontosítania.
Ami a jogerősen elkobzott pénzt, vagy az értékesített vagyontárgyakból származó összegeket illeti, ezeket az ügynökség – a törvényben pontosan megszabott arányban – szétosztja az oktatási minisztérium, az egészségügyi tárca, a belügyminisztérium, az ügyészség, az igazságügyi minisztérium, és a civil szféra között.
Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentő hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tőlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. A DNA éves értekezletén rámutatott: ha be is tudnák hajtani az elítéltektől a korrupciós ügyekben jogerősen elkobzott több mint 300 millió eurót, abból fedezni lehetne a romániai orvosok egyéves fizetését.
Eddig a bűnüldöző szervek saját hatáskörben, célirányos költségvetési fedezet nélkül gondoskodtak a bűncselekmények elkövetéséhez használt, lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak tárolásáról. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani Romániában, de ez is jelentős előrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!