Hirdetés

Kihallgatta a DNA Borbély László feleségét és anyatársát

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

[FRISSÍTETT] Kihallgatták csütörtökön a nagyváradi korrupcióellenes ügyészek Borbély László környezetvédelmi miniszter feleségét és anyatársát abban a befolyásszerzési ügyben, amelyben az RMDSZ-es tárcavezető tanácsosa és egy Szatmár megyei üzletember ellen folyik vizsgálat. A több órás kihallgatás után Borbély László felesége és anyatársa nem nyilatkozott a sajtónak. Eközben Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amelyet Kelemen Hunor hívott össze szerdán, és amelynek napirendjén a Borbély László ügye is szerepelt.

Krónika

2011. július 14., 16:002011. július 14., 16:00

Az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter feleségét, Borbély Melindát, és anyatársát tanúként hallgatták ki a nagyváradi DNA-ügyészek – mondta Nagyváradon Mircea Stratulat, Ioan Ciocan üzletembernek az ügyvédje, akit a DNA azzal gyanúsít, hogy Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével egy 20 ezer euró értékű lakásfelújítással megvásárolta Borbély László befolyását, hogy cége könnyebben juthasson állami megrendelésekhez.

Borbély Melinda a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió igazgatóhelyettese és a Román Rádiótársaság kisebbségi műsorokért felelős főtitkára.

A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülése előtt Borbély László kijelentette: csak annyit tud az állítólagos befolyásszerzési ügyről, amelyben az ő neve is felmerül, amennyit a sajtó tud. „Semmiféleképpen nem vagyok érintett ebben az ügyben” – ismételte meg a miniszter egy nappal korábbi kijelentését.

Az RMDSZ vezető testületének ülésén egyébként Borbély László ügye is szerepel a napirenden. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár csütörtökön elmondta, nem emiatt hívták össze a SZÁT ülését, de szó lesz erről a kérdésről is.

Emil Boc miniszterelnök csütörtökön leszögezte: Borbély László teljes jogú tagja marad a kormánynak, mert a környezetvédelmi miniszter ellen mindeddig nem indult jogi eljárás.

Borbély egykori tanára a felújított lakás tulajdonosa?

A Hotnews hírportál egyébként megkereste annak a bukaresti tömbháznak a gondnokát, amelynek egyik lakásában a DNA ügyészei házkutatást tartottak szerdán. Az ügyészség szerint ez a lakást újította fel Ioan Ciocan cége. A ház gondnoka, Ilie Gheorghe azt állítja, a lakás felújítása idén májusban kezdődött, a munkát Szatmár megyei munkások végezték, és a szükséges építőanyagokat is onnan szállították Bukarestbe. A gondnok szerint Borbély László személyesen ellenőrizte a lakás felújítását.

A szóban forgó lakrész jelenlegi tulajdonosa egyébként bizonyos Vincze Mária, aki a gondnok szerint az év elején vásárolta meg a lakást.

Az Adevărul azt állítja, a nő azonos Vincze Mária egyetemi tanárral, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán Borbély László doktorátusvezetője volt. Borbély idén tavasszal védte meg doktori disszertációját. Vincze Mária jelenleg Svédországban tartózkodik, a lap megkeresésére jelezte: nem nyilatkozik az ügyben.

A lap szerint a lakást Borbély László anyatársa vásárolta meg két évvel korábban, aki Kovács Attila, a Brassó megyei tanács RMDSZ-es alelnökének az anyja. Kovács Attila felesége Borbély Eszter, a környezetvédelmi miniszter lánya.

SZÁT: kiállnak Borbély mellett

Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint elfogadhatatlan az a módszer, ahogyan a korrupcióellenes ügyosztály „alaptalan vádakra hivatkozva” eljárt abban az ügyben, melynek kapcsán Borbély László miniszter és Szepessy Szabolcs tanácsos neve is felmerült.

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának (SZÁT) csütörtöki, kolozsvári ülését követően Kelemen Hunor elmondta, a szövetség a főügyészséghez fordul, és kérni fogja az ügy kivizsgálását, mivel szerinte megengedhetetlen, hogy nem bizonyított, kiszivárogtatott információk közlésével lejáratják az RMDSZ politikai alelnökét.

A SZÁT határozottan kiáll Borbély László mellett, egyhangúlag támogatja mindabban, amit miniszterként és a Szövetség politikai alelnökeként végez – mondta Kelemen Hunor.

A SZÁT-ülésen továbbá szó volt arról, hogy a szövetség legkésőbb őszig nevesíti a polgármesterjelöltjeit a nagyobb erdélyi és partiumi városokban. A szövetség ugyanakkor kérni fogja koalíciós partnerétől az intézményi decentralizáció felgyorsítását, hogy a megyei intézményektől minél több hatáskört utaljanak át a helyi önkormányzatokhoz. Az RMDSZ vezető testületének ülésén arról is döntöttek: a szövetség gazdaságélénkítő javaslatcsomagot fog előkészíteni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés