
Sok erdélyi burgonyatermesztő gazda a de minimis program meghirdetésére vár immár hónapok óta
Ígéretéhez híven Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter mindent megmozgatott annak érdekében, hogy a mezőgazdaságnak járó különböző támogatásokat a gazdák idén is megkaphassák. Egyelőre azonban két de minimis típusú támogatás sorsa bizonytalan: a fokhagyma- és a burgonyatermesztők támogatásáról szóló kormányrendelet még nem jelent meg, a gazdaszervezetek képviselői pedig attól tartanak, hogy a szakminisztérium kifut az időből.
2026. május 13., 17:512026. május 13., 17:51
Az ügyvivő mezőgazdasági miniszter az Agro TV-nek adott interjújában közölte, hogy minden támogatási forma és szubvenció engedélyezése megtörtént, a szükséges jogszabályokat elfogadták, az érintett intézményeknek – az APIA-nak és az AFIR-nak – pedig a lehető leggyorsabb ütemben kell folytatniuk a kifizetéseket. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője, Adrian Pintea ellen DNA-vizsgálat indult, Emil Dumitru mezőgazdasági államtitkár pedig lemondásra szólította fel.
a Mezőgazdasági Minisztérium pedig a Pénzügyminisztériummal közösen megoldást talált arra, hogy elkerüljék a költségvetési hitelkeretek megnyitásával kapcsolatos fennakadásokat. Tánczos Barna azt is elmondta, hogy egyeztetett az AFIR és az APIA képviselőivel, valamint Emil Dumitru államtitkárral, és megállapodtak abban, hogy az ügyvivői időszak alatt a jelenlegi csapat a támogatások kifizetésének lezárására összpontosít. Az intézményvezetői személycserékkel kapcsolatban Tánczos Barna közölte: ezekről csak a kifizetési időszak lezárása után döntenek.
Bár a jogszabálytervezeteket közvitára bocsátották, és a gazdák már a programok tényleges elindítására számítottak, a dokumentumokat Ilie Bolojan miniszterelnök kérésére visszaküldték újraelemzésre a Mezőgazdasági Minisztériumba.
A helyzet aggodalmat kelt az ágazat szakemberei körében, különösen azért, mert olyan növénykultúrákról van szó, amelyek már vegetációs időszakban vannak, és amelyeket meghatározott időn belül helyszíni ellenőrzésnek kell alávetni. Ha a kormányhatározatokat nem fogadják el gyorsan, fennáll a veszélye annak, hogy a mezőgazdasági igazgatóságok már nem tudják igazolni a kultúrák meglétét a földeken, ami alapvető feltétele a támogatások odaítélésének. Szakemberek szerint, ha a döntés elfogadása több mint egy hónapot késik, akkor már a program lebonyolításához szükséges feltételek sem teljesülnek.
A miniszter hangsúlyozta, hogy 2025-ben a két ágazat nem részesült külön támogatási programban, holott mind a fokhagyma-, mind a burgonyatermesztés valódi támogatásra szorul a termesztett területek és a hazai termelés növelése érdekében.

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!