
A kiberbűnözés évente 400 milliárd dollárra tehető kárt okoz szerte a világon
Fotó: CDN.COM
Kibernetikai biztonsági incidensek bejelentésére és azonnali szakmai segélynyújtásra alkalmas segélyhívó-rendszert helyeztek üzembe csütörtökön Romániában – tudatta a bukaresti távközlési minisztérium.
2019. május 02., 19:462019. május 02., 19:46
A valamennyi romániai telefonszolgáltató hálózatából hívható 1911-es rövid számon magánszemélyek, cégek és közhivatalok egyaránt
A segélyhívó szolgáltatást a Kiberbiztonsági Országos Központ (CERT-RO) működteti, azzal a céllal, hogy a hackertámadások áldozatait a call-centerben szolgálatot teljesítő szakemberek mielőbb „elsősegélyben” – szakszerű tanácsadásban – részesíthessék.
A román szaktárca közleménye felidézte, hogy
volumene pedig megötszöröződött 2013 óta. Az Európai Unióban működő cégek 80 százaléka szembesült tavaly legalább egy kibernetikai incidenssel – tették hozzá.
A kibernetikai segélyhívó üzembe helyezése elsősorban a magánszemélyeknek, kis- és középvállalkozásoknak kíván segítségére lenni a számítógépeiket célba vevő rosszindulatú programok kivédésében. A CERT-RO-nál – segélyhívó híján – tavaly mindössze 1200 incidenst jelentettek be.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
szóljon hozzá!