2012. június 19., 08:132012. június 19., 08:13
A kezdeményezés vélhetően arról szól, hogy a négyfős csapat másik három tagja támogatja Preda elnökké választását. Preda blogján arról írt, céljuk a PDL hitelének visszaszerzése. Mint arról beszámoltunk, a PDL vezérkara annak nyomán mondott le csütörtökön este, hogy a párt súlyos vereséget szenvedett a múlt vasárnapi önkormányzati választásokon. Az elnöki tisztségre legesélyesebbnek tartott Vasile Blaga belső PDL-s források szerint egyelőre kivár.
Emil Boc távozó pártelnök vasárnap este jelentette be, hogy 30-án tartják meg a párt rendkívüli, elnökválasztó kongresszusát, miután az állandó vezetőtestület ülésén 36-an emellett tették le a garast, és csupán 14-en szavaztak arra, hogy olyan, ideiglenes vezetői testületet válasszanak, amely a jövőre esedékes rendes kongresszusig irányítaná a pártot. A kongresszuson 1450 küldött vesz majd részt, a kilenctagú szervezőbizottságba pedig a legjobb választási eredményeket elért helyi szervezetek kerülnek be. Az elnöki és az elnökségi tisztségekre pályázó jelöltek helyzetét annyiban könynyítették meg, hogy Cristian Preda kérésére eltörölték azt a kitételt, amely a jelöltséget attól teszi függővé, mennyi ideje tagja valaki a pártnak.
Boc megismételte, hogy nem indul újabb pártelnöki mandátumért.
PDL-s források szerint egyébként azon 14 pártvezető között, akik a jelenlegi vezetés mandátumát ideiglenes jelleggel meghosszabbították volna, Emil Boc, Elena Udrea, Monica Macovei, Sever Voinescu, Teodor Paleologu és Roberta Anastase, tehát a leköszönő vezetés tagjai voltak. Monica Macovei az ideiglenes vezetés mellett érvelt, Vasile Blaga szenátusi elnök azonban hazugságnak nevezte, hogy lehetséges volna a jelenlegi vezetés mandátumát ideiglenesen meghosszabbítani.
Mellette többen is úgy vélték, hogy vannak olyan emberek a pártban, akiknek hátrálniuk kell egy lépést, mivel rossz az imázsuk. Az ülésen több helyi szervezet vezetője is Blaga erényeit méltatta, mondván, a volt belügyminiszter megfelelő pártelnök lenne. Blaga azonban nem nyilatkozott konkrétan arról, hogy elindulna-e, igaz, a hétvégén azt mondta: „távolról sem” zárja ki ennek lehetőségét. PDL-s források szerint Blaga azért vár ki, mert fel akarja mérni támogatottságát és lehetőségeit. A „régi gárda”, a pártvezetők többsége mellette áll, az eddigi elnökség tagjai azonban más jelöltet látnának szívesebben a pártelnöki székben.
Blaga egyrészt azért vár ki, mert a 2011-es kongresszus előtt is úgy tűnt, erős a bázisa, az elnökválasztáson azonban alulmaradt, másrészt pedig azért, mert a rendkívüli kongresszuson megválasztott elnökség mandátuma korlátozott, és csupán a februárban esedékes rendes kongresszusig tart.
Theodor Stolojan, a PDL EP-képviselője tegnap az RFI-nek nyilatkozva arról beszélt: a pártnak ellenzékben olyan vezetőkre van szüksége, akik 24 órán keresztül a párttal foglalkoznak, „ingázók” most nem alkalmasak ilyen tisztségekre, már csak azért sem, mert sokan csak a közelmúltban igazoltak a pártba, így nem tudják, milyen az ellenzéki lét. Annak kapcsán, hogy egyes vélekedések szerint Mihai-Răzvan Ungureanu exminiszterelnök szerepet kaphatna a párt vezetésében, Stolojan úgy vélekedett, helye van a pártban, és jó vezető válhat belőle, de nem most.
A pártelnöki tisztségre pályázó Cristian Preda ugyanakkor úgy véli, a PDL legnagyobb problémája az, hogyan szerezze vissza hitelességét, nem pedig az, hogy az „ingázók” részt vesznek-e a párt vezetésében, vagy sem. A PDL belső ügyeit egy külsős is boncolgatta: Liviu Dragnea, a jelenleg kormányon levő Szociáldemokrata Párt főtitkára szerint azért dúl belső vita a PDL-ben, mert Traian Băsescu államfő a nem PDL-tag Mihai-Răzvan Ungureanut szeretné a párt élén látni, ezt azonban a párton belül ellenzik.
| Két újabb szenátor lépett ki tegnap a PDL-ből: Tiberiu Prodan átiratkozik a Nemzeti Liberális Pártba (PNL), Tudor Udriştoiu pedig függetlenként tevékenykedik tovább. Közben kiderült: a kormányzó PNL székházában járt tegnap Gheorghe David, a PDL egy harmadik szenátora. A politikus ugyanakkor cáfolta, hogy számos volt párttársa közelmúltbeli példáját követve arra készülne, hogy átigazoljon a Szociálliberális Unióba. Leszögezte: senkivel sem folytat alkut, és egyelőre nem merül fel, hogy elhagyja pártját. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.