
Fotó: Mediafax
2012. január 22., 13:212012. január 22., 13:21
Havazásban, majd esőben kezdődött a demonstráció szombaton Bukarestben, a kormány- és államfőellenes tüntetéssorozat kilencedik napján. Később, amikor az eső is elállt, mintegy ezren lehettek jelen az Egyetem-téren. A transzparensek feliratai és a skandálások továbbra is Traian Băsescu államfőt, Emil Boc kormányát, a politikusokat és a csendőrséget vették célba, de a korábbiakhoz képest többen tüntettek monarchista jelszavakkal.
A tüntetés különösebb incidensek nélkül ért véget. A csendőröknek egy alkalommal kellett közbelépniük, amikor az Új Jobboldal nevű román ultranacionalista szervezet mintegy tíz tagja megjelent a tüntetésen. A tömeg körülvette és meglökdöste a fiatalokat, ezt követően a csendőrök eltávolították a csoportot.
Szombaton megszólalt Emil Boc miniszterelnök is, aki sajtótájékoztatón üdvözölte, hogy a parlament a jövő héten rendkívüli ülést tart, amelyen – mint mondta – minden szempontból megvitatják a romániai politikai helyzetet. A kormányfő ésszerűségre intett, szerinte meg kell vizsgálni, hogy érdemes-e két hónappal a menetrendszerű választások előtt előrehozott választásokat tartani, ahogy azt az ellenzék és a tüntetők szorgalmazzák.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.