Hirdetés

Kevesebben bíznak Pontáékban

Bár még mindig az élmezőnyben találhatók azon a listán, amelyen a legmegbízhatóbb közéleti szereplőket lajstromozzák, alaposan megtépázta a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezető politikusainak ázsióját a Traian Băsescu államfő eltávolítását célzó, kudarcba fulladt akciójuk.

Balogh Levente

2012. szeptember 06., 09:342012. szeptember 06., 09:34

Victor Ponta kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a szenátus elnöke, a nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője egyaránt veszített bizalmi indexéből az IMAS közvélemény-kutató által készítette tegnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint.

A kutatás alapján a megkérdezettek Mugur Isărescu jegybankelnökben bíznak a leginkább, az ő bizalmi indexe 40,8 százalékos volt augusztusban. A második helyezett Victor Ponta, akiben a megkérdezettek 34,7 százaléka bízik – ez az arány 11 százalékos veszteséget jelent két hónap alatt, júniusban ugyanis még ő állt az élen 45,8 százalékkal, ám júliusra – a Băsescu menesztését célzó akció és az azt övező, az ország presztízsét is megtépázó nemzetközi botrány nyomán – már 38,1 százalékosra zuhant, és augusztusban is tovább süllyedt.

Crin Antonescu bizalmi indexe augusztusban 33,1 százalékos volt – ez is népszerűségvesztést jelent, hiszen egy hónappal korábban még a megkérdezettek 37,3 százaléka válaszolta azt, hogy bízik benne. Mint arról beszámoltunk, a politikai huzavona nemcsak a pártvezérek, hanem az USL népszerűségét is megtépázta, a júniusi 66,6 százalék után augusztusban már csak 57,1 százalékos volt a támogatottsága.

Jól jött ki viszont az adok-kapokból Traian Băsescu államfő, aki 52 napos felfüggesztést követően múlt kedden tért vissza tisztségébe. Bár augusztusban bizalmi indexe 15,4 százalékos volt, ami csökkenés a júliusi 15,5-höz képest – ezt az elemzők annak tudják be, hogy a kormányoldalhoz hasonló stílusban vett részt a politikai sárdobálásban –, a 9,9 százalékos júniusi eredményhez képest mindenképpen előrelépés. A bizalmi listán egyébként a bulvártévé-tulajdonos, populista pártelnök Dan Diaconescu 19,5 százalékos indexszel rendelkezik, míg Mihai Răzvan Ungureanu exkormányfőben, a jobboldal valószínű új államfőjelöltjében a megkérdezettek 17,4 százaléka bízik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés