Hirdetés

Módosul a választási rendszer

FRISSÍTVE – Az új alkotmány elfogadásáról szóló népszavazást az európai parlamenti (EP) választások napján kívánja megtartani a kormányzó Szociálliberális Unió (USL), és a választási rendszert is módosítanák. Az USL visszatérne a listás, arányos választásokhoz, és háromszáz főben maximalizálná a képviselőház létszámát. Az RMDSZ a választási rendszer módosítását támogatja, a referendum kiírását azonban nem.

Balogh Levente

2014. január 13., 12:212014. január 13., 12:21

2014. január 13., 15:402014. január 13., 15:40

Májusban, az európai parlamenti választásokkal egy időben rendezik meg az alkotmánymódosításról szóló népszavazást, amely valószínűleg két napig tart majd – jelentette be Radu Stroe belügyminiszter hétfőn, a kormányzó Szociálliberális Unó (USL) vezetőségének ülése előtt.

Ezt az ülést követően Crin Antonescu, a szenátus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, az USL társelnöke is megerősítette, leszögezve: a koalíció vezetősége úgy döntött, a népszavazást május végén, az EP-választásokkal egyszerre rendezik meg.

Az USL vezetői még vasárnap este, egy szűk körű találkozón döntötték el, hogy tavasszal, 50 százalékos érvényességi küszöb mellett rendezik meg a népszavazást.

Mint arról beszámoltunk, az USL tavaly annak érdekében, hogy megkönnyítse az alkotmánymódosítás népszavazáson történő elfogadását, olyan törvényt fogadtatott el, amely 50 százalék plusz egy főről 30-ra szállítja le a népszavazások érvényességi küszöbét. Ezt az ellenzék megtámadta az alkotmánybíróságon, amely úgy döntött, hogy a módosítás alkotmányos, de csak abban az esetben, ha hatályba lépése és első alkalmazása között eltelik egy év.

Ezt követően Traian Băsescu államfő is az alkotmánybírósághoz fordult, amely ugyanilyen értelmű döntést hozott, azonban ezzel annyira kitolódott a jogszabály hatályba lépése, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a kormány már nem tudta volna az idén év végén esedékes államfőválasztás első fordulójának napjára kiírni az immár lecsökkentett érvényességi küszöbű referendumot.

Vissza a listás rendszerhez

Crin Antonescu azt is elmondta hétfőn, hogy a kormány a választási törvényt is módosítani kívánja. Mint kifejtette, a céljuk az, hogy az új alkotmány is rögzítse: a képviselőház létszáma háromszáz fős legyen, és a jelenlegi egyéni választókerületen alapuló rendszerről vissza kívánnak térni a listás szavazásra. Indoklása szerint a listás rendszer lehetővé teszi, hogy a képviselőházban arányosan képviseltethesse magát az összes fontosabb, választói támogatással rendelkező politikai irányzat.

Álláspontja szerint egyébként a képviselők számának csökkentése a honatyák presztízsét is növeli. Antonescu azt is hozzátette, hogy a képviselőház háromszáz fős létszámát az alkotmányban is rögzíteni kívánják, hogy elkerüljék a fluktuációt.

A szenátus összetételét az alkotmánymódosítás elfogadása befolyásolja, az ugyanis abban az esetben, ha végrehajtanák az ország közigazgatási átszervezését, a létre hozandó régiók képviseletévé válna.


Novemberben lehet az elnökválasztás
Traian Băsescu államfő mandátumának lejárta előtt 45 nappal tartják meg az államfőválasztást – jelentette be hétfőn Crin Antonescu. A PNL elnöke szerint így Băsescu mandátuma egy nappal sem csorbul, viszont az új elnök azonnal elfoglalhatja hivatalát, amint Băsescu távozik az elnöki palotából. Victor Ponta miniszterelnök is közölte, a cél az, hogy az új államfő azonnal hivatalba tudjon lépni, amint Traian Băsescu jelenlegi elnök második ötéves mandátuma december 21-én lejár. Hozzátette: ennek fényében a választás első fordulója november 2-án vagy 9-én lesz. A miniszterelnök egyébként hétfőn azt is elmondta, hogy a kormányzó USL együttműködési megállapodásában konkrétan rögzítik, miszerint a balliberális koalíció államfőjelöltje Crin Antonescu.
Mint ismeretes, Romániában a 2008-as választásokig listás választási rendszer működött, amely arányos képviseletet biztosított, vagyis az 5 százalékos parlamenti küszöböt átlépő pártok a rájuk leadott voksok arányában küldhettek honatyákat a törvényhozásba.

Traian Băsescu államfő azonban az öt évvel ezelőtti választások előtt javaslatot tett az egyéni választókerületes rendszer bevezetésére, ami annyit jelent, hogy a választókerületét megnyerő képviselő jut mandátumhoz – ez az elv azonban jelentős aránytalanságokat szül, hiszen a nem első helyezettekre leadott voksok elvesznek. Ezért nem tiszta egyéni választókerületes rendszert vezettek be, hanem olyant, amely megtartja az országos listás rendszer azon jellegzetességét, miszerint a parlamenti küszöböt átlépő pártok a rájuk leadott voksok arányában további mandátumokra jogosultak.

Ez viszont visszásságokat is eredményezett: mivel a választókerületek nagy többségében a tavalyelőtti parlamenti választásokon a kormányzó USL jelöltjei nyertek, a többi párt a kapott szavazatok arányában kapott többletmandátumokat, ami azt eredményezte, hogy az eredetileg 470 fős törvényhozás 588 fősre duzzadt.

Nehéz lesz a mozgósítás

A referendum májusi kiírása nem aratott osztatlan sikert: Cristian Pîrvulescu politológus a bejelentést követően úgy vélekedett, nem szerencsés a népszavazást egyszerre megtartani az EP-voksolással, mivel két teljesen eltérő témakörről van szó, és az várható, hogy az alkotmánymódosítás ügye háttérbe szorítja az európai témákat. Kifejtette, a kormányoldal érdeke most azt diktálja, hogy összekösse a választásokat a referendummal, ugyanakkor problémás lehet a mozgósítás, tekintve, hogy az EP-választásokon rendszerint alacsony a választói részvétel.

Simona Man, a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) elnöke úgy véli, hogy a kormány európai irányelveket sértene, ha valóban összekötné az EP-választást és a referendumot, az Európai Parlament ugyanis korábban felkérte az uniós tagállamokat, hogy az uniós törvényhozási választásokat ne kössék össze belpolitikai témájú voksolásokkal.

RMDSZ: jó ötlet a listás szavazás

Nem tartja jó ötletnek a két az EP-választás és a népszavazás ugyanazon időpontban való megrendezését Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese sem, aki a Krónikának nyilatkozva kifejtette: ez is része azon romániai gyakorlatnak, miszerint a választói akarat meghamisítása érdekében a politikusok néha népszavazásokat írnak ki. Kifejtette: fennáll a veszélye, hogy ha a román pártok jobban mozgósítják szavazóikat, mint a magyarok – ami előfordulhat, hiszen a magyar közösség számára az alkotmány elfogadására nem annyira fontos –, megszűnik a magyar EP-képviselet.

„Ráadásul magában az új alkotmány tervezetében is sok rossz dolog van, amit nem tudunk elfogadni. Ilyen például a közigazgatási átszervezés” – mutatott rá Márton. Mint ismeretes, a kormány a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót ruházná fel többlethatáskörökkel, ami ahhoz vezetne, hogy a létrejövő nagyrégiókban csökkenne a magyar közösség súlya.

A választási törvény módosításáról ugyanakkor Márton Árpád elmondta: az RMDSZ támogatja az arányos, listás rendszerhez való visszatérést, és azt is, hogy a képviselőház létszámát háromszáz főre csökkentsék. Rámutatott: az egyéni választókerületes rendszer erőltetése azt eredményezte, hogy a jelenlegi parlamentben „lenyomtak egy csomó oda nem való embert a választók torkán.”

„Az emberek nem nevekre, hanem pártokra, koalíciókra, elvekre szavaznak. Mi mindig az arányos rendszer mellett álltunk ki, 1920 óta az a lényeg, hogy a magyar közösség minden döntéshozatali folyamatban arányosan legyen képviselve. Örülünk a módosításnak, jobb lett volna, ha az elmúlt években nem is próbálkoztak volna az egyéni választókerületes rendszerrel” – fejtette ki Márton.

A frakcióvezető-helyettes azt is elmondta, támogatják a képviselőház létszámának háromszáz főre való csökkentését, azonban szerinte ezt nem kellene alkotmányban rögzíteni, hiszen előfordulhat olyan helyzet, amikor módosítani kell a létszámot. „ha például Románia egyesül Moldovával, akkor is megmarad a háromszáz fős képviselőház?” – mutatott rá.

Megjegyezte: a háromszáz fősnél kevesebb parlamentet ugyanakkor az RMDSZ már nem támogatná, mivel ebben az esetben olyan helyzet állhatna elő, hogy a magyar frakció kisebb létszámú lenne, mint az alanyi jogon egy képviselői mandátumot kapó egyéb nemzeti kisebbségek honatyái alkotta, 18 fős kisebbségi frakció, ez pedig Márton szerint „nem érdeke a magyar közösségnek.”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: a szövetség egyrészt azért nem támogatja az alkotmányreferendum és az EP-választások összekötését, mert létezik az ezzel ellentétes tartalmú uniós ajánlás, másrészt pedig még az alkotmánymódosítási tervek sem véglegesek, ráadásul a Velencei Bizottság, a törvényhozási tanács és az alkotmánybíróság véleményét is meg kell várni és meg kell vitatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés